World Backup Day: Itt az idő

backup mentésMárcius 31. a World Backup Day. Ezen a napon a szakemberek a biztonsági mentések fontosságára hívták fel a figyelmet. A kezdeményezés szervezőinek statisztikái szerint az emberek 30 százaléka még sosem készített biztonsági mentést az adatairól.

Senki nem tudja, mikor lesz ő a következő áldozat, tehát mindenkinek érdemes időt szakítania a biztonsági másolatok készítésére, halogatás nélkül. Aki pedig már gondoskodott erről a feladatról, annak célszerű rendszeres időközönként megvizsgálnia, naprakészek-e a mentései. Szerencsére mind a magánemberek, mind a cégek számára remek megoldások állnak rendelkezésre mindehhez.

Az egyéni felhasználók esetében egyszerűbb a helyzet, hiszen kevesebb fontos adattal rendelkeznek, mint a cégek és ezeket általában jól strukturált módon, automatizáltan mentik a készülékeik. Ráadásul egyszerűen használható biztonsági mentési megoldásokat kínálnak számukra mind az okostelefonok, tabletek és számítógépek gyártói, mind a legnagyobb online szolgáltatásokat biztosító cégek. Elég csak arra gondolni, hogy egy új telefon beüzemelésekor néhány lépésben beállíthatjuk, hogy az eszközzel készült fotókról és videókról mindig azonnal kerüljön egy másolat a felhőbe is, amint wifi-kapcsolathoz jut a mobil. Így nem kell később egyesével menteni a fájlokat egy másik helyre is. Nem árt azonban, ha azt is ellenőrizzük néha, hogy megfelelően működik-e a mentés, illetve van-e ehhez elég tárhelyünk a felhőben.

A szakemberek szerint az a legbiztosabb, ha nem csupán a felhőben bízunk, de fizikai adathordozóra, például egy külső meghajtóra vagy pendrive-ra is átmásoljuk a legfontosabb, pótolhatatlan fájlokat. Magánemberek esetében tipikusan ilyenek például a családi fotók és videók, az iskolai feladatokhoz szükséges anyagok, illetve a különféle hobbiprojektek dokumentumai, legyen szó akár kötésmintáról, akár videós útmutatókról, akár a féltve őrzött versekről, novellákról és regényekről. Mindenkinek érdemes végignéznie bizonyos időközönként a készülékeit és a fájljait, mappáit, és végiggondolnia, mi számít nélkülözhetetlennek.

A vállalatok esetében már bonyolultabb a helyzet, mint az egyéni felhasználóknál, hiszen a cégek sokkal nagyobb mennyiségű adatot hoznak létre, tárolnak és használnak. Ráadásul napjaink gyorsan digitalizálódó világában az adatok elengedhetetlenek a szervezetek mindennapi működéséhez, és nem csupán eszmei veszteséget jelent az elvesztésük, hanem anyagi kárral is jár. Tovább nehezíti a feladatot, hogy az adatok szétszórtan helyezkednek el a vállalati infrastruktúrában, például az alkalmazottak gépein, a céges szervereken és a felhőben, ezeken belül is különféle alkalmazásokban és adatbázisokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Óriási, rejtélyes kőkorsókat találtak Indiában

vas ápr 3 , 2022
ShareTweetPinShareÓriási, talányos kőkorsókat fedeztek fel az északkelet-indiai Asszám államban. A régészek szerint feltehetően ősi temetési szertartásokban játszhattak szerepet. A 65 különböző méretű és alakú homokkő edényt négy helyszínen találták meg szétszórva a BBC News cikke szerint. A korsók némelyike magas és hengeres, míg a többi részben vagy teljesen a földbe […]
India kőkorsó

És még ez is...