Wirecard-botrány: újabb letartóztatásokat a Wirecard

Markus BraunÚjabb letartóztatásokat rendelt el a müncheni ügyészség szerdán az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a könyvelési botrányba került Wirecard ügyében.

A nyomozás új megállapításai szerint a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard három vezető beosztású munkatársa 2015 óta meghamisította a könyvelést, jelentős tőkeerővel rendelkező nyereséges vállalkozásként állították be a folyamatosan veszteséget termelő céget. Ezért üzletszerűen és csoportosan elkövetett csalás, hűtlen kezelés és piaci manipuláció alapos gyanúja miatt elrendelték előzetes letartóztatásukat – közölte az ügyészség. A gyanúsítottak egyike az igazgatótanács korábbi elnöke, Markus Braun, akit már júniusban is előzetes letartóztatásba, majd ötmillió euró óvadék fejében szabad lábra helyeztek. Az új ügyészségi döntés értelmében ezentúl óvadék ellenében sem védekezhet szabad lábon. A frankfurti tőzsde DAX-30 indexében jegyzett társaság botránya az év eleje óta terebélyesedik, majd júniusban országossá nőtt, miután a részvényesek körében hónapok óta várt, éves pénzügyi beszámoló közzététele helyett bejelentették, hogy valószínűleg soha nem is létezett egy 1,9 milliárd eurós – a mérlegfőösszeg nagyjából egynegyedét kitevő – bankbetét, amelyet a cég minden bizonnyal valótlanságokat tartalmazó iratai szerint fülöp-szigeteki bankoknál helyeztek el. Az ügy miatt Braun lemondott. A vállalat új vezetősége csődeljárást kezdeményezett.

Az 1999-ben alapított és a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok DAX-30 indexébe 2018-ban bekerült bajor cég botránya a szövetségi kormányt is elérte. Ellenzéki pártok hevesen bírálták Olaf Scholz pénzügyminisztert, amiért a tárca és a pénzügyi felügyeleti hatóság nem figyelt fel időben a rendellenességekre. A minisztérium válaszként egy több mint tíz oldalas dokumentumot állított össze a Wirecarddal kapcsolatban folytatott felügyeleti és minisztériumi tevékenységről. Egyben hangsúlyozták, hogy a cég pénzügyi beszámolóit évek óta az egyik legnagyobb nemzetközi könyvvizsgáló társaság hitelesítette, amelynek lett volna alkalma a szabálytalanságok feltárására. Az is kiderült, hogy egy korábbi miniszter és egy korábbi államtitkár közbenjárt a szövetségi kormánynál a Wirecard érdekében bizonyos üzleti ügyekben, jóval a könyvelési botrány előtt, amikor a cég még a legígéretesebb német pénzügyi technológiai vállalkozás szerepét töltötte be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Deutsche Telekom a nevére vette az IT Services Hungary-t

vas júl 26 , 2020
ShareTweetPinShareAz IT Services Hungary július 1-től Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) néven működik tovább. A névváltás célja a német anyavállalat nemzetközi telekommunikációs üzleti struktúrájának egyszerűsítése, a cégcsoporton belüli együttműködés hatékonyságának javítása és az ügyfélkiszolgálás fejlesztése — olvasható a társaság honlapján. Mint írják a Deutsche Telekom AG (DTAG) nemzetközi b2b szervezetének […]
DT-ITS

És még ez is...