Windows 10: frissítésként jön a felhasználói élmény

windows-10A Microsoft bejelentette, hogy 2015. július 29-től teszi elérhetővé a Windows 10 operációs rendszert 190 országban. A Windows 10-et a Windows 7 és Windows 8.1 operációs rendszert használók ingyenes frissítésként tölthetik le a számítógépeikre. A Windows 10 jogtiszta Windows rendszert futtató pc-kre és a tabletekre. Az új Windows 8.1 operációs rendszert futtató eszközök egyszerűen frissíthetők Windows 10-re. (A közleményben leírtakkal ellentétben a Microsoft már elkezdte a frissítés terjesztését, e sorok írójának gépén is megjelent a frissítés. A -szerk- megj.)

„A Windows 10 az első olyan operációs rendszerünk, amely a még személyesebb felhasználói élményről alkotott koncepciónkat valósítja meg. Ehhez az kell, hogy a felhasználók maximálisan megbízzanak a személyes adataik védelmét szolgáló megoldásainkban, valamint, hogy mi tiszteletben tartjuk a magánszférájukat; hogy a felhasználói élmény a különböző eszközök használata közben is egységes maradjon…” – mondta Terry Myerson, a társaság alelnöke. Nagy újdonság, hogy a Windows 10 visszahozza a jól ismert és közkedvelt Start menüt, miközben a felhasználók a fájlokat, a megjelölt alkalmazásokat és egyéb kedvenceket könnyedén megtalálhatják az eszközükön. (Az, hogy a Windows 8.1-be visszakerült a Start menü, valahogy feledésbe merülhetett. Ha a Windows következő változatából ismét eltávolítják a Start menüt, akkor még sok bőrt le lehet erről húzni. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: ide a jelszavad!

ked jún 2 , 2015
ShareTweetPinShare Ezentúl nem kell fejben tartani különböző meglévő szolgáltatásaink azonosítószámait és jelszavait. A Magyar Telekom fiók létrehozása után elég az e-mail címet, vagy Facebook fiókot és azok jelszavait használni ahhoz, hogy online intézhessük telekomos ügyeinket, és ha nem szeretnénk, ki sem kell lépnünk belőle. (Hát nem tudom. Mi köze a […]

És még ez is...