Will Swope: Nem tudom boldogabbak-e az emberek

Az Intel tizenkettedik Akadémiai Fórumát Budapesten rendezte a processzorgyártó társaság. A Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karán megrendezett, az Intel és a vezető egyetemek, főiskolák közötti eszmecsere érdekében létrehozott fórumon beszélgettünk az informatika világáról, a fejlődésről Will Swope-pal, az Intel alelnökével, és a társaság Vállalati Ügyek Csoport igazgatójával.

– Ahogy jöttem be a konferenciára, a főiskola nevéről az ugrott be, hogy az informatika és a jog, a szabadalmi jog a kezdetekkor összeforrott, hiszen már Neumann János is szabadalmi vitákba bonyolódott. Gyakorlat, hogy a licensztulajdonosok kereszt-megállapodásokkal biztosítják magukat. Jó az, hogy az informatika világa egyre inkább a jogról szól?

– Az Intel közreműködött az Egyesült Államok szabadalmi törvényeinek kialakításában. Ugyanúgy, mint rengeteg más társaság, szervezet. Azt világosan kell látni, hogy mára kialakultak olyan iparágak, ahol az újdonságok kutatása, kifejlesztése horribilis összegeket emésztenek fel. Hogy a chipgyártáson kívül is mondjak példát, ilyen a gyógyszeripar. Az természetes, hogy akik kutatásba fektetik az erőforrásaikat, azok szeretnék, hogy ez megtérüljön, s ne legyünk szégyenlősök, még haszonhoz is szeretnének jutni. Egy mikroprocesszor legyártásához háromszázezer szabadalom jogaira van szükség.

– Háromszázezerre?

– Bizony, háromszázezerre! És, ha egyetlen eggyel nem rendelkezünk, akkor bajban vagyunk, és fizetnünk kell. Rengetegen foglalkoznak az Egyesült Államokban azzal, hogy a szabadalmakat felvásárolják, hogy abból pénzt csináljanak, és nem foglalkoznak azzal, hogy ez mibe fog kerülni a gyártóknak, a felhasználóknak. Úgy gondolom, teljesen természetes, hogy mi is védjük a szellemi tulajdonjogainkat, szabadalmainkat. De hadd kérdezzek én is, Ön szerint mennyi szoftvermérnököt alkalmaz az Intel?

– Rengeteget. Mennyi jogászt alkalmaznak?

– Négyszázharmincöt jogászt alkalmazunk. Világszerte hetvenezer körül van az alkalmazottaink száma, és ebből körülbelül tízezer a mérnök. Ennyi magasan képzett szakember megtartása rengetegbe kerül.

– Értem. Mégis egyre inkább az az érzésem, hogy ma az informatika nem a technológiáról szól, hanem a jogról. Például az Intel többmagos processzorai is a legkülönfélébb licenszelési problémákat veti fel, s ezzel is az informatikusoknak kell foglalkozniuk, ahogy olvasom a szakmai fórumokon. Jó ez így?

– Nekem nem tűnik nagyon másnak a világ, mint amilyen korábban volt. Nagyon-nagyon ritka kivételtől eltekintve a legnagyobb informatikai gyártók közötti verseny nem a bíróságokon dől el, hanem a piacon. Úgy gondolom, hogy a pereskedéssel jóval kevesebb, és korántsem biztos bevételre lehet szert tenni, mint a technológiai fejlesztéssel. A fejlesztés és az együttműködés sokkal profitábilisabb. Magánemberként is azt gondolom, hogy a szellemi tulajdon védelmére szükség van, mert segíti a fejlődést.

– Ezzel már-már egyet lehetne érteni, ha nem lenne számos példa a jogtulajdonosok káros magatartására. Például amikor az ötven éves filmjogok kezdtek lejárni, a „jogvédők” azonnal elkezdtek lobbizni a mellet, hogy e jogok lejárta hetven év legyen. S bár eközben nagyon gyakran a társadalmi felelősségvállalásról papolnak a vállalatok, azért foggal-körömmel harcolnak az anyagi érdekeikért, akár a társadalom kárára is. Ez jól van Ön szerint?

– Büszke vagyok arra, hogy olyan cégnél dolgozom, amelyik profitot termel, s ebből nagyon sokat visszaad a társadalomnak. Az Intel beletartozik abban a tizenöt vállalatba, amelyek a legtöbb adományt osztják szét. E szempontok mellett nekünk a részvényeseinkkel szemben is tisztességeseknek kell lennünk. Mindazonáltal mérlegeljük azt, hogy azt az összeget, amelyet ma a harmadik világban a szellemi tulajdonunk védelmére fordítunk, azt átcsoportosítjuk ezen országok oktatásának fejlesztésére.

– Ez a döntés valóban a harmadik világbeli országok javára válna. Ön szerint milyen lenne a világ, ha az Intel nem alakul meg és nem indul el az informatika forradalma?

– Másmilyen lenne. Az elektronika világát a japánok uralnák, az Egyesült Államok félvezetőipara – már ha egyáltalán számottevő lenne -, a japán iparnak lenne alárendelve. Nem biztos, hogy kifejlődött volna a PC iparág, az ipari szabványnak nevezett számítógépes architektúra. Emlékszik, az IBM PC megjelenése előtt számtalan, egymással a legkevésbé sem kompatíbilis platformok versenyeztek a vásárlók kegyeiért. A szoftveripar is teljesen más lenne. Az Intelnél kialakult vezetési stílust, az egyre gyorsabb és gyorsabb fejlesztési-gyártási ciklust rengeteg társaság eltanulta tőlünk. Hogy a világ jobb lenne, vagy rosszabb, hogy az emberek boldogabbak-e vagy sem, ezt sajnos nem tudom.