Westerwelle szerint a kémkedés mérgezi a barátságot

Guido Westerwelle német ügyvezető külügyminiszter az amerikai titkosszolgálat németországi megfigyeléseinek maradéktalan és becsületes feltárását követelte csütörtökön Berlinben az amerikai nagykövettől — írja az MTI. A külügyminiszter azért kérette hivatalába John B. Emersont, mert sajtóértesülések szerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatta Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját. A dpa német hírügynökség megjegyzi, hogy egy szövetséges állam nagykövetének a bekéretése szokatlannak számít. Westerwelle az amerikai diplomatával folytatott megbeszélés után tartott sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy megalapozott gyanú nélkül nem szánták volna el magukat erre az erőteljes diplomáciai lépésre. Úgy vélekedett, Washingtonnak komoly, teljes és őszinte magyarázatot kell adnia a németországi megfigyelésekkel kapcsolatos információkra. Hangsúlyozta, hogy mindkét félnek ki kell terítenie kártyáit az asztalra. „Barátok és szövetségesek között az ilyesmi egyáltalán nem elfogadható” – mondta Westerwelle, hozzáfűzve: „ha (e szövetségesek és barátok) bíznak egymásban, nem kémkednek egymás után. Ha mégis megteszik, az mérgezi a barátságot”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az EU függetlenségi nyilatkozatot fogadhat el

hét okt 28 , 2013
ShareTweetPinShareA személyes adatok védelméhez való jog az Európai Unió minden polgárát azonos módon megilleti – reagált az Európai Bizottság alapjogi ügyekért felelős szóvivője, Mina Andrejeva csütörtökön az Angela Merkel telefonjával kapcsolatos hírszerzési tevékenységről szóló értesülésekre. „Az adatvédelmi előírásokat mindenki esetében alkalmazni kell, legyen szó állampolgárok elektronikus leveleiről vagy akár Angela […]
ZX-81

És még ez is...