Szeptember elején munkába álltak a Vodafone új Főállású Angyalai. Elődeik, Lipcseiné Takács Nóra, Lencse Máté és Weisz Fanni a napokban elbúcsúztak a Vodafone-tól kapott szárnyaiktól, támogatástól. Az idei angyalok a Vodafone Magyarország Alapítvány tavaszi pályázatán nyerték el a 2014/2015-ös év Főállású Angyala címet.
A népszerű látássérült énekesnő, Agárdi Szilvia az Informatika a Látássérültekért Alapítvány munkáját segíti. A Lapról hangra program célja a látássérültek tájékozódási, művelődési, és szórakozási lehetőségeinek bővítése a jelenleg csupán nyomtatott formában hozzáférhető újságok, folyóiratok interneten történő meghallgathatóságának és letölthetőségének biztosításával.
Kovács Krisztina jogász doktor a BAGázs Közhasznú Egyesülettel karöltve egy olyan közösségfejlesztésen alapuló roma integrációs modellt – az úgynevezett Jogklinika Programot – kíván kidolgozni az ország egyik legnagyobb, 400 lelket számláló romatelepén, Bagon, amely a későbbiekben más régiókban is könnyedén adaptálható lesz.
Miksztai-Réthey Brigitta, az ELTE informatika karának tanársegédje a Bliss Alapítvány munkáját segíti, célja a súlyosan, halmozottan sérült, mozgás- és beszédképtelen gyermekek és fiatalok komplex rehabilitációja. Olyan, számítógép-, illetve mobileszköz-használat gyakorlásához széles körben alkalmazható, ingyenesen elérhető segédanyagok kidolgozásával foglalkozik, amelyek az azokat felhasználó szakemberek, szülők, intézmények által könnyedén személyre szabhatóak, s az oktatás folyamatába beépíthetőek lesznek.