Webshippy: robotizáció, aznapi kiszállítás, nemzetközi terjeszkedés

A Webshippy éves e-logisztikai innovációkat bemutató eseményén Perényi András ügyvezető jelentette be 2021 legjelentősebb e-logisztikai fejlesztéseit és a cég terveit.

A Webshippy 2016 elején indult, mint az első, teljes körű fulfillment és dropshipping szolgáltatást nyújtó startup. Idén pedig már csúcstechnológiás robotok állnak munkába logisztikai központjában. A robotok feladata a raktárban dolgozók munkájának támogatása, és a picking folyamatok automatizálása lesz. A cég tervei szerint Dark Store hálózatot alakítanak ki a vidéki nagyvárosokban, ahonnan gyorsan ki tudják szállítani a megrendelt termékeket. Elindul a Webshippy saját üzemeltetésű szállítási szolgáltatása, amelyben a 16 óráig megrendelt termékeket még aznap 18-22 óra között kiszállítják Budapesten. Kifejlesztenek egy, az összes ismert webshop motorhoz csatlakoztatható szállítási módválasztó plugint is, amely képes a checkout folyamat során megmondani, hogy a megadott földrajzi címre milyen szolgáltatókat és milyen áron lehet igénybe venni. A fejlesztések révén szeptembertől Webshippy Prio néven elinduló szolgáltatási rendszerben a Webshippy összes ügyfele képessé válik a saját webáruházában aznapi kiszállítási lehetőséget biztosítani a vásárlói számára. A Webshippy saját e-logisztikai szoftveres megoldása elérhetővé vált minden vállalat számára, amely saját logisztikai folyamatait szeretné fejleszteni. A teljes körű támogatással bérelhető megoldás első megrendelője a Praktiker.

„A jelenlegi céljaink között szerepel, hogy a Trans-Speddel közösen indulunk útnak a nemzetközi piacon, és 2022-ben megnyitjuk első raktárunkat Lengyelországban, és a következő három évben további öt országban létesítünk robotizált teljesítési központokat” – mondta Perényi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Van védelem a megszemélyesítéses támadás ellen IV.

ked júl 27 , 2021
ShareTweetPinShareA social engineering technika célja, hogy az emberek megtévesztve önkéntelenül érzékeny információkat áruljanak el. Az ESET kiberbiztonsági vállalat most a kiberbűnözők egy kevésbé ismert, de egyre gyakoribb támadási technikájára, a megszemélyesítésre hívja fel a figyelmet. A módszer során a támadók egy megbízható személynek (például kollégáknak, üzleti partnereknek) adják ki magukat […]
telefon

És még ez is...