mínuszos.hu

Webáruházak lekapcsolását rendelte el a GVH

ELF BARA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak – közölte a hivatal. A közlemény szerint a GVH nyáron indított vizsgálatot két szlovákiai vállalkozással szemben, mivel valószínűleg mindketten tisztességtelenül hirdetik e-cigarettáikat, illetve a gyermekek körében népszerű, ezért különösen káros ízesített Elf Bar termékeket a magyar fogyasztóknak. A versenyhivatal az ügy körülményeinek mérlegelését követően úgy döntött: ideiglenesen intézkedik és lekapcsoltatja a két céggel a szóban forgó (magyar nyelvű) webáruházakat.

Ennek köszönhetően a két érintett webshop egyike már nem elérhető. A másik webáruház a Bensons Europe s.r.o. azonban továbbra is működik, ezért vele szemben – mivel nem teljesítette a döntésben előírtakat – a GVH elrendelte annak végrehajtását. A hatóság egyidejűleg pénzbírságot szabott ki a cégre és annak ügyvezetőjére, amely naponta egészen addig nő, amíg a vállalkozás nem teljesíti az ideiglenes intézkedést. A GVH arra törekszik, hogy a Magyarországon tiltott forgalmazású termékek már addig se juthassanak el a hazai fogyasztókhoz, amíg le nem zárulnak a szlovák cégek ellen indított versenyfelügyeleti eljárások. Ezek keretében jelenleg is zajlik a két vállalkozás feltételezhető jogsértése körülményeinek tisztázása és elbírálása.


 

Exit mobile version