Webáruház vs. online bevásárlás szolgáltatás: átverte a Tesco a vevőit, mégis megúszta a büntetést

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnökeElfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait – közölte Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke. Az eljárás során a Tesco kötelezettséget vállalt arra is, hogy 15 nap alatt egyértelművé teszi honlapját. Emellett három hónap múlva valódi webáruházat is üzemeltet majd az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen, azaz elsősorban a kisebb településeken; itt 3000 termék, jelentős részben tartós élelmiszer lesz elérhető. A webáruházat hat hónap múlva országos lefedettségűvé teszi az áruházlánc — közölte Rigó. A GVH elnöke kiemelte, hogy ilyen vállalásra Magyarországon eddig még nem volt példa. A versenytanács bírság helyett elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mert a szolgáltatás javulása hasznos a fogyasztók, különösen a vidéki lakosság számára, és hatékony megoldás a jelenlegi járványügyi helyzetben. Ugyanakkor az új szolgáltatás nem jelent majd konkurenciát a falusi kis boltok friss termékeinek, mert a webáruházban főként tartós élelmiszereket lehet majd rendelni – tette hozzá. (Mondjuk abban speciel téved az elnök, hogy a Tesco szolgáltatása nem jelent majd konkurenciát a kis falusi boltoknak, hiszen ezeknek a túlnyomó többség már most is csak egy lépésre van a tönkremeneteltől. A -szerk- megj.)

A versenyhivatal azért folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert az áruházlánc nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt (lásd taggyűlés vs. tagok gyűlése), és a rendelések jelentős részénél fordul elő legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amivel a fogyasztó csak az átvételkor szembesül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már csak szerdáig regisztrálhatnak a lányok

ked szept 29 , 2020
ShareTweetPinShareIdén csaknem félszáz programmal várják a fogadóhelyek, kutatóintézetek, egyetemek és vállalkozások a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat október elsején, a Lányok Napján. Ebben az évben az online térbe költözik az esemény, aminek az az előnye, hogy nincsenek területi korlátai a részvételnek, így a határon túlról […]
Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke

És még ez is...