mínuszos.hu

WEB 2.0 SEE segítené a fogyatékosokat

internet

Bemutatták csütörtökön az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában a WEB 2.0 SEE elnevezésű brit-lengyel-olasz-magyar projektet, amely a fogyatékosok számára internetes hálózat segítségével ad tájékoztatást és segítséget foglalkoztatási, illetve oktatási-képzési kérdésekben. A konzorciumi formában működő programban magyar partnerként a Budapesti Szociális Forrásközpont vesz részt, amelynek tevékenységi területe a szociális szakma hivatásos képviselőinek támogatása, szolgáltatások nyújtása helyi önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és szociális magánvállalkozásoknak. Európában mintegy 80 millió fogyatékos ember él. A projekt azon alapul, hogy az internet és a közösségi médiák robbanásszerű fejlődése új lehetőséget jelent a tanácsadásban és az információáramlásban. A WEB 2.0 SEE olyan képzési és munkaerő-piaci információs oldal, melyet fogyatékosok bevonásával fejlesztettek ki az említett négy országból részt vevő partnerek. A honlap készítői egyebek közt arra vállalkoztak, hogy összegyűjtik a megváltozott munkaképességűeknek szóló munkaközvetítő és tanácsadó irodák – egyébként sok internetes helyen szétszórtan, nehezen áttekinthető módon fellelhető – ajánlatait — írja az MTI.

Exit mobile version