Washington és Peking tárgyal az internetes kalózkodásról

 

Az Egyesült Államok és Kína rendszeresen és magas szinten fog tárgyalni egymással az internetes kalózkodásról és az ipari kémkedés problémaköréről – adta hírül a The New York Times nyomán az MTI. Az újság szerint júliusban kezdődnének a tárgyalások, a két ország között éves rendszerességgel folytatott Stratégai és Gazdasági Párbeszéd újabb fordulójának keretében. Ezek a megbeszélések jelentenék az első diplomáciai erőfeszítést annak a feszültségnek a megoldása érdekében, amely az utóbbi időben alakult ki, miután Washington azt állította, hogy Kína internetes kalózkodással kormányzati és ipari titkokhoz jutott hozzá. Szombaton kiberkémkedésssel vádolta meg Kínát az amerikai védelmi miniszter. Chuck Hagel az amerikai és az ázsiai-csendes-óceáni térség védelmi minisztereinek szingapúri találkozóján azt mondta: „Az Egyesült Államokat aggasztja a kibertámadások növekvő fenyegetése”. Szerinte a támadások nagy része a kínai kormányhoz, illetve a kínai hadsereghez köthető. Kínai részről ugyanakkor várhatóan nyomás nehezedik majd az amerikaiakra az olyan kiberfegyverek ügyében, mint amilyet az Egyesült Államok lapjelentések szerint Izraellel közösen Irán ellen vetett be. A The New York Times szerint nincs rá bizonyíték, hogy amerikai kiberfegyvereket kínai célpontok ellen vetettek volna be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az informatika a legkevésbé kockázatos ágazatok között

ked jún 4 , 2013
  Tavaly a közép-kelet-európai régióban romló gazdasági környezet miatt – Lettországot, Észtországot és Ukrajnát kivéve – növekedett a fizetésképtelenségi mutató, Magyarországon is csupán három ágazatban javult a helyzet – áll a Coface friss elemzésében, amely szerint a helyzet az idén sem javul. Az elemzés megállapítja, hogy Magyarországon a fizetésképtelenségi adatok […]
ZX-81

És még ez is...