Vodafone-Magyar Telekom – 1:1

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Vodafone beadványa nyomán február 9-én, csütörtökön felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntésének végrehajtását, jelentette be Király István a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A Vodafone a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) kizáró döntését helybenhagyó KDB döntést, az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon támadta meg és kérte, hogy a bíróság a saját döntésééig függessze fel a döntés végrehajtását, amiről a bíróság most döntött, felfüggesztve a Vodafone-t kizáró döntés végrehajtását. Mivel a Magyar Telekom és KEF ennek ellenére aláírta a szerződést, a Vodafone most polgári peres úton is megtámadja a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntésének hiányában a KEF eljárása nem zárult le jogerősen.

Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Telekom és a KEF szerződése érvénytelen. Természeten ennek alapján a Telekom nem köthet további szerződéseket az állami vállalatokkal és ha mégis kötne ilyet, akkor az érvénytelen lenne, hiszen jelenleg a Vodafone az állami intézmények szolgáltatója a hatályos szerződések szerint, hangsúlyozta Király. A KEF és a Magyar Telekom a Vodafone figyelmeztetése ellenére, február 6-án aláírta a szerződést, ezért a Vodafone Magyarország a Magyar Telekom és a KEF ellen is peres eljárást indít a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint jogellenesen került sor a Magyar Telekom és a KEF közötti szerződéskötésre, mondta Király.

A Vodafone a KEF „Mobil szolgáltatások beszerzése 2016” közbeszerzési eljárásán a legjobb ajánlatot tette, ám a KEF kizárta az eljárásból arra hivatkozva, hogy a Vodafone túl alacsony összegű ajánlatot tett és kétséges, hogy teljesíteni tudja-e a vállalását. A KEF ezzel lényegében azt vonta kétségbe, hogy a Vodafone Magyarország – mint a világ második legnagyobb mobil szolgáltatójának leányvállalata – képes-e a szolgáltatást finanszírozni, mondta Király. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a kiírásnak megfelelően megtett ajánlat nem veszteséges. A potenciális KEF megrendelés éves szinten a Vodafone ajánlatával számolva mintegy egymilliárd forintos nagyságrendű, a költségvetés számára éves szinten 500 millió forinttal kedvezőbb, mint a konkurens Telekom ajánlata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: hazudik a Vodafone

pén febr 10 , 2017
ShareTweetPinShareA Vodafone 2017. február 10-i sajtóközleménye rosszhiszemű és valótlan állításokat tartalmaz. A Magyar Telekom pert indít a Vodafone ellen. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) és a Magyar Telekom között egy jogszerű és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként február 6-án létrejött a „Kormányzati hangalapú csomagokra” vonatkozó megállapodás. A szerződést a felek […]

És még ez is...