Vizsgálja a Media Markt és az Euronics akcióit a GVH

Media MarktMegtéveszthette a fogyasztókat a Media Markt és az Euronics akciós gyakorlata, az üzemeltetőik ellen ezért eljárás kezdődött – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A hivatal szerint az olcsóbban hirdetett termékeket korábban csak átmeneti jelleggel kínálták a magasabb, nem akciós áron, a kedvezmény tehát megtévesztő lehet. A versenyfelügyeleti eljárás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az Euronics áruházakat üzemeltető Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., illetve a magyarországi Media Markt üzleteket működtető Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. jogsértést követett el. A vizsgálat időtartama három hónap, indokolt esetben két alkalommal legfeljebb két-két hónappal meghosszabbítható – írták. A májustól érvényes új szabályozás egységes, szigorú elvárásokat ír elő a kedvezmények feltüntetésére. Néhány kivételtől eltekintve eredeti árként csak az akciót megelőző, minimum 30 napos időszak legalacsonyabb árát lehet feltüntetni, így nem lesz értelme rövid időre felárazni a termékeket, hogy utána kedvezményes ajánlatként lehessen reklámozni – olvasható a közleményben. (Nem csodálkoznánk, ha a GVH  az eljárás végén kuponakcióval “sújtaná”, azaz háromezer forint értékű kupon kibocsátására kötelezné a vizsgált webáruházakat minden olyan ügyfele számára, aki az előző 12 hónapban náluk költekezett. A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A Magyar Telekom szolgáltatásai fejlesztésével IS támogatja a menekülteket

szo márc 5 , 2022
A Magyar Telekom a szolgáltatásai fejlesztésével is segíti az Ukrajnából Magyarországra érkező menekülteket, a segélyszervezeteket és az önkénteseket – közölte a vállalat. Az elmúlt napokban ellenőrizték a teljes hálózati infrastruktúrát az ukrán határ mentén, a nagyobb forgalom kiszolgálása érdekében bővítették a kapacitásukat, és akkumulátorokat is cseréltek, hogy ne szűnjön meg […]
Magyar Telekom

Friss, ropogós