Vitézy: mosakodás folyik az elektronikus jegyrendszer kapcsán

vitezy-davidVitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezérigazgatója szerint az elektronikus jegyrendszer előkészítésébe minden döntési ponton bevonták a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK igazgatóságát is. Hozzátette: „a most hibákra rádöbbenő BKK-igazgatóság számos, főváros által delegált tagja és elnöke az előző ciklusban is a testületben dolgozott”. Vitézy közleménye szerint 2011-ben kezdték el és három éven át tartott az előkészítés egy tapasztalt banki-informatikai, tömegközlekedési, jogi és pénzügyi szakértőkből álló csapattal, és minden döntési ponton bevonták a Fővárosi Önkormányzatot, és a BKK igazgatóságát is. A jegyrendszer megvalósítására egy aprólékosan végiggondolt és kidolgozott tendert folytattak le és a teljes eljárást a finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakmailag felügyelte. A beszerzési eljárás minden vita nélkül zajlott le, ahol négy előminősített, nemzetközi nagyvárosi referenciákkal bíró pályázó adott be érvényes ajánlatot és Tarlós István főpolgármester jelenlétében kötötték meg a szerződést.

Vitézy szerint a rendszer teljes, részletes tervezésének már régen le kellett volna záródnia, idén május óta az ingyenes utazásra jogosultaknak is ki kellene tudniuk váltani a kártyájukat, ezért most „elindult a mosakodás és a felelősségkeresés”, miközben arról nem esik szó, hogy mi történt az elmúlt több mint másfél évben. A volt vezérigazgató leszögezte, nem igaz, hogy az előző menedzsment súlyos szakmai hibát követett el, amikor nem egy integrált, kulcsrakész elektronikus jegyrendszer kiépítésére írt ki pályázatot. Szerinte kulcsrakész megoldás volt a kiírás tárgya tervezés, kiépítés, működtetés, karbantartás konstrukcióban, ezt a konstrukciót az EBDR, a BKK és a Fővárosi Önkormányzat együtt választotta ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csodásak az LG legújabb OLED tévéi, nem is olcsók

hét aug 8 , 2016
ShareTweetPinShare Az LG Electronics (LG) Magyarországon is bemutatta legújabb, 4K felbontású, HDR-képes OLED TV-it, köztük a luxuskategóriás SIGNATURE OLED (G6) készüléket. Az OLED technológia különlegessége, hogy nincs szükség külön háttérvilágításra, mivel az önállóan vezérelhető pixelek fényereje egyenként szabályozható, vagy akár ki is kapcsolható, így élénk színeket és részletes sötét tónusokat […]

És még ez is...