mínuszos.hu

Vitányvárat 3D-ben rekonstruálták

vitanyvarVirtuálisan rekonstruálták a Vértes legromantikusabb várromját, a Vitányvárat, amely a legmodernebb technológia révén 16. századi pompájában épült újjá és vált teljesen bejárhatóvá a virtuális térben. A Vértes hegygerincén húzódó, eredetileg a tatárjárás után, a 13. század végén épült Vitányvár több mint négyszáz éve áll romosan: azóta, hogy az osztrák seregek 1597-ben felrobbantották, hogy ne kerülhessen többé török kézre. Az erdő az elmúlt évszázadokban teljesen benőtte az ősi tornyokat, falakat. A hely ma közkedvelt a kirándulók körében. Fehér András, a Vitányvár virtuális rekonstrukciójával foglalkozó projekt vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, hogy kiemelkedő fontosságúvá vált a történelmi emlék ilyen módon való megőrzése, az ugyanis az elmúlt évtizedekben rohamos romlásnak indult: a mára erősen lepusztult várromnak az 1950-es években még több emelet magasan álltak a falai. A vár falainak és két tornyának maradványait először 3D-lézerszkenner alkalmazásával dokumentálták. A terepadottságok és sáncok felmérésével lehetőség adódott a kőfalak mellett az azokat körülvevő fapalánkok helyének meghatározására is. A Vitányvárat a SziMe3D AR, részben európai uniós támogatásból megvalósuló kutatás-fejlesztési projekt keretében élesztették fel. A programban 3D-szkennerek és virtuális technológiák alkalmazásának lehetőségeit vizsgálják magyarországi műemlékeken és műtárgyakon.

Exit mobile version