Visszatért a tetthelyre a telefontolvaj, el is fogták

startrek, szomorú, elkeseredettA püspökladányi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 17 éves tolvajjal szemben, aki egy helyi áruházból mobiltelefont tulajdonított el. Az áldozat 2015. január 3-án 20 óra 27 perckor tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy egy püspökladányi áruházból egy fiú az áruvédelmi eszköz eltávolításával ellopott egy mobiltelefont. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek és tanúkat hallgattak ki, majd azonosították a 17 éves fiút, aki a boltba időközben visszament. A járőrök a helyi lakost elfogták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A fiatal tolvaj a bűncselekmény elkövetését elismerte. A fiatalkorú vallomásában elmondta, hogy a mobiltelefon dobozáról az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd a telefont a kabátjába rejtette és az üzletből fizetés nélkül távozott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Reménytelennek tűnik a hamísítók elleni harc

vas máj 24 , 2015
Egy friss jelentés szerint a hamis termékek legjelentősebb értékesítési csatornája az internet, ugyanis a vásárlókat vonzzák az éjjel-nappal elérhető weboldalak, ahol alacsony áron hirdetnek termékeket. Ezeknek a honlapoknak a kialakítása gyakran olyan igényes, hogy komoly vetélytársai a jogtulajdonosok legális weboldalainak. Jogi úton is nehéz fellépni a hamisítók ellen, hiszen ehhez több különféle […]
hamis iPhone

Friss, ropogós