Virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól

Virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól, a fejlesztést elsőként Stockholmban próbálhatják ki – jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a finn fővárosból, Helsinkiből. Közölte, hogy Észak-Európa nagyvárosaiban régóta folyik a vita a belvárosi forgalom ellenőrzéséről. A korlátozó védelmi rendszereket korábban a svéd kormányfő is elvetette, most azonban Stockholm egyes részeiben mégis alkalmazhatnak ilyen technológiát – tette hozzá. A tudósító kifejtette, hogy a virtuális kerítés (geofancing) behatárolt területeken ellenőrzi a gyalogos és gépjármű-forgalmat, szükség esetén lassíthatja vagy le is állíthatja azt. A teherautók sofőrmentessé tételével a gázolásos támadások is kivédhetőek lennének, hiszen – mint mondta – így lopott járműveket sem használhatnának föl a merénylők. Az új technológiát nagyobb területeken még soha nem próbálták ki: az áprilisi merénylet miatt – amelyben egy üzbég menedékkérő öt embert ölt meg tehergépkocsijával egy stockholmi üzletsoron – csak fizikai akadályokat létesítettek a skandináv ország néhány városában – közölte a tudósító. Hozzátette: amennyiben a fejlesztés beválik, Stockholm után más svéd települések is átvehetik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már Magyarországon is elérhető a HoloLens

ked nov 7 , 2017
ShareTweetPinShareMagyarországon is elérhetővé válik a világ első hordozható, holografikus, Windows 10 alapú számítógépe, a Microsoft HoloLens – jelentette be a vállalat. Az eszköz újabb 29 országban forradalmasíthatja a legkülönbözőbb iparágakat, például az autógyártást, autóipart, az igazságszolgáltatást vagy éppen a filmkészítést, filmgyártást. „A kevert valóság segítségével olyan lehetőségeket nyitunk meg ügyfeleink […]
Microsoft

És még ez is...