Világszerte növekszik az ipari robotok iránti igény

robotokA Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adatai szerint világszerte növekszik az igény az ipari robotok iránti. 2014-ben a jelentések szerint több mint 200 ezer ipari robotot telepítettek a világon. Ez 15 százalékkal több a 2013-asnál. Az IFR szakértői szerint 2015 és 2017 között az ipari robotok globális értékesítése évente körülbelül 12 százalékkal fog növekedni. 2017 végére a gyárak szerte a világban kétmillió robotnak adnak majd otthont, és a megrendelések jelentős része az autóiparból érkezik majd. Az ipari robotokba való befektetés az elektromos és elektronikai iparban, a műanyag-, élelmiszer- és italgyártásban, valamint a gyógyszeripari, fém- és gépgyártási szektorokban is növekedni fog.

A szövetség adatai szerint 2013-ban Magyarországon – az előző évhez képest visszaesést jelentő – 555 robotot értékesítettek, amit a megrendelések csaknem minden iparágban jellemző csökkenése okozott. A legfőbb vásárlóerő 2013-ban is az autóipar volt, nagyjából ötven százalékos részesedéssel. Noha 2013-ban mérséklődött a robotok értékesítése Magyarországon, a szakértők 2014 és 2017 között a robotok telepítésének növekedését várják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon gyors adatpter a ZyXEL-től

csü jan 29 , 2015
ShareTweetPinShareÚj, 1200 Mbps adatsebességre képes Powerline Gigabit Ethernet Adaptert dobott piacra a tajvani ZyXEL. Az eszköz a legújabb HomePlug Av2 standardra épül, telepítése rendkívül gyors, és olyan nagyfelbontású tartalmak közvetítésére is alkalmas, mint például a HD filmek, az online játékok vagy egyes applikációk. A PLA5405 modell egyszerre több vezetéket is […]
router

És még ez is...