mínuszos.hu

Világméretű probléma a BYOD biztonságának hiánya

Világtendencia, hogy a dolgozók, a menedzserek saját laptopjukat és táblagépüket használják a munkahelyükön. Egy friss felmérés szerint Magyarországon és a régió más országaiban a munkavállalók még inkább kivárnak ezzel. A magyarországi cégek ugyanis csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra. Az Intel felmérése szerint ez a tendencia 2014-ben sem sokat változik. Míg a világ vállalatainak felénél – különösen az Egyesült Államokban – lehetővé teszik a saját számítógép vagy táblagép munkahelyi használatát, az európai cégek a BYOD koncepció bevezetésében sokkal tartózkodóbbak. A közép-európai országokban átlagosan alig 12 százalékos volt ez az arány. Magyarország (18 százalék) és Csehország (14 százalék) átlagon felülinek, míg Szlovákia (9,8 százalék) és Lengyelország (7,5 százalék) átlag alattinak mondható ebből a szempontból. Míg Magyarországon jelenleg a megkérdezettek 18 százaléka támogatja a saját számítógépes eszközök munkahelyi alkalmazását, azok száma, akik mindezt idén tervezik bevezetni, mindössze hat százalék volt. „A közép-európai cégek alaposan mérlegelik a saját számítógépes eszközök munkahelyi alkalmazása mellett és ellen szóló érveket. Jelenleg a cégek rendkívül tartózkodók, mert a munkavállalók saját eszközei közül sok nem felel meg a vállalati it-biztonsági és felügyeleti követelményeinek” – mondta el Gacsal József, az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója.

Exit mobile version