Az emberi méretű karjaival hadonászó robot mozgása ugyan eleinte gépiesnek tűnhet, ám a hangja és a viselkedése az előadás előrehaladtával egyre természetesebbé és emberibbé válik. A robot lézerfénnyel és emberszerű mozgásával irányítja a színpadon kibontakozó szerelmi történetet. Az előadás a koreográfus személyes élettörténetéből táplálkozik. Ji ugyan gazdag családba született, ám apja csődbe ment, amikor a fiú tízéves volt. Fényűző otthonukból szűkös, kényelmetlen lakásokba költözködtek, amelyekben Ji végignézte szülei öngyilkossági kísérleteit. Fiatalon csak arra tudott gondolni, hogy olyan tökéletesnek kell lennie, akár egy robotnak: nem csupán meg kell oldania minden problémát, hanem engedelmesnek, barátságosnak, figyelmesnek és önzetlennek is kell lennie. Ebből fakad az érdeklődése a robotika iránt, amelyet a művészet segítségével épít be az alkotásaiba.