Vicc: az MMSZ szerint idén is az okosanapenzzel.hu a legjobb

tapsTavaly is díjat nyert az okosanapenzzel.hu, a Pénzügyminisztérium weboldala így két egymást követő évben lett az Év honlapja, a saját magát a marketingszakma elsőszámú eligazodási pontjaként hirdető Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) pályázatán. Balogh László, a tárca pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a portál folyamatosan fejlődött, a látogatói igények alapján is. Az otthonteremtési intézkedéseknek, vagy a járvánnyal kapcsolatos pénzügyi intézkedéseknek külön fejezetet hoztak létre rajta – ismertette.

A PM közleménye szerint az oldal elindításának évében már megkapta az „Év honlapja” elismerést. A zsűri most is kiemelte: a könnyen kezelhető és jól átlátható felület minden korosztályt megszólítva kínál márkasemleges és hasznos pénzügyi tudnivalókat. Az oldal mintegy iránytűként szolgál az elérhető pénzügyi információk között. A szöveges anyagok mellett rövid, magyarázó kisfilmek, sőt háztartási költségvetési kalkulátor és a pénz világába kalauzoló játék is várja a látogatókat – közölték. (Nem csodálkoznánk, ha az oldalt jövőre is az első helyre tenné az MMSZ. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Varga szerint mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk

pén jan 15 , 2021
Mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk. A világ közvéleménye most ébredt rá igazán, hogy eljött az az idő, amikor politikai alapon megtagadhatóvá vált magánszolgáltatások nyújtása – írta Varga Judit igazságügyi miniszter nem kicsit ironikus módon a Facebook-oldalán. Mint írja, eddig csak a vélemény- és szólásszabadságot korlátozták a globális tech cégek (Nem korlátozták. A -szerk- […]
kapcsoló

És még ez is...