Ahhoz, hogy versenyképes tudással rendelkezzenek a gyerekek, az iskoláknak meg kell őket tanítani tanulni, erősíteni kell bennük a kritikai gondolkodásmódot, illetve elő kell segíteniük a társas és érzelmi jellemzőik fejlődését — véli az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) alelnöke, Ács János.
A szakember szerint az intézményesített oktatás keretei között fejlesztett kompetenciák jellemzően nem azonosak azokkal, amelyek a munkahelyi vagy a hétköznapi életben való eredményességhez kellenek. Ez furcsa helyzetet teremt, és már az indulásnál megnehezíti a jövő generációinak sorsát. Napjaink VUCCA (Volatile, uncertain, complex, chaotic, ambiguos) világában ugyanis az oktatásnak olyan élethelyzetekre, foglalkozásokra és technológiákra kellene felkészítenie a diákokat, amelyek jelenleg még nem is léteznek. Ráadásul a negyvenes, ötvenes korosztállyal szemben a mai fiataloknak teljesen más a figyelmi kapacitásuk, illetve sokkal hatékonyabban tanulnak audiovizuális anyagokból, mint szöveges leírásokból. Ezekre a kihívásokra nem lehet azzal válaszolni, hogy még több információt zúdítunk a nyakukba. Mivel nem tudjuk, hogy mit nem tudunk, a diákok készségeit, képességeit és gondolkodásmódját kell fejleszteni ahhoz, hogy a jelenleg még ismeretlen kihívásokkal szemben eredményesek legyenek a későbbiekben.
„Nélkülözhetetlenné válik a társas készségek, szociális kompetenciák és az érzelmi intelligencia fejlesztése. Eljött az idő, hogy a tanmenetben nagyobb teret nyerjen a szóbeli logikus érvelésnek, a kritikai gondolkodásmódnak, a mások vezetése és irányítása képességének, a nyilvános szereplésnek, az ötleteik bemutatásának, vagy a másokkal való eredményes együttműködéshez szükséges személyes jellemzőknek az elsajátítása” — fogalmaz Ács. Az EJMSZ alelnöke úgy véli a változtatás nem kerül szinte semmibe. Több olyan megközelítés, gyakorlat létezik, amivel a fiatalok versenyképes tudása jelentősen erősíthető. A fejlesztést elősegítő beavatkozások pedig több szinten megteremthetők, az egyénitől (a diák maga) kezdve a csoportoson (osztály, tanulópár, tanulócsoport) át a szervezeti szintig.
Kedves Péter!
Ilyen fórum nincs, pláne olyan nincs, ami bármiféle változást indítana el. De ha bárkinek van a témával kapcsolatos információja, azt örömmel vennénk!
-szerk-
Mélységesen egyetértek!
Maga a felvetés elemi érdek mentén nagyon fontos lenne hogy kapjunk rá válaszokat, a pedagógusok részéről, és a pedagógusokat szabályozóKormányzat részéről.
Milyen fórumok léteznek, ahol ezeket a kérdéseket, illetve konkrétan ezt a felvetést meglehet beszélni úgy, olyan a következménye is legyen.?