Verés egy közösségi oldalon tett bejegyzés miatt

verekedesA Püspökladányi Járási Ügyészség egy bárándi férfi ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. 2016. március 16-án reggel 7 óra 30 perc körül a vádlott és a sértett is Bárándon, az egyik önkormányzati épület udvarán tartózkodott, amikor is a vádlott kérdőre vonta a sértettet egy élettársával kapcsolatban közösségi oldalon megjelentett bejegyzés miatt. A vádlott és a sértett között hangos szóváltás alakult ki, a feldühödött vádlott meglökte, majd egy alkalommal ököllel megütötte a sértett jobb szemét. A bárándi férfi ezután a sértettet a földre rántotta és még egy alkalommal ököllel megütötte a sértett bal szemét. A vádlott további cselekményét a helyszínen tartózkodó személyek akadályozták meg.

A bárándi férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett. A sértett a bántalmazás következtében az arcán, illetve a térdén zúzódásos és hámhorzsolásos 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Tekintettel azonban a sérült arctájékra, valamint az elkövetés módjára, a vádlott szándéka nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult. A Püspökladányi Járási Ügyészség a vádlott ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A vádiratban tárgyalás mellőzéses eljárás keretében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelését indítványozta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A meleg fröccs olyan, mint a káposzta hús nélkül: nem ér semmit se

csü júl 7 , 2016
ShareTweetPinShareJó borok lesznek a Szigeten és a többi nagy fesztiválon – ezt ígéri az idei beszállító, a Borháló Kft. A két alapbor, a Kamocsay Ákos által készített Irsai Olivér és Merlot Rosé a Volton már vizsgázott: tízezer liter fogyott belőlük, a tavalyi mennyiség másfélszerese. „Legyen karakteres, üde és kellően savas, […]

És még ez is...