Végre Zsigó is megkapta a magáét

Zsigo ZsoltIdén is átadták a Gyurós Tibor-díjakat, amellyel 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el az IVSZ. Az épp huszonharmadik alkalommal odaítélt elismerést a digitális oktatás nagykövete kategóriában Zsigó Zsolt, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium mesterpedagógusa érdemelte ki.

Zsigó harminc éve dolgozik jelenlegi munkahelyén matematika-fizika-informatika szakos tanárként, több évtizedes tevékenysége révén a Bánki Donát Műszaki Technikum az ifjúsági innováció és műszaki fejlesztés egyik fontos bázisává válhatott Magyarország keleti régiójában. Munkamódszerének három pillérét a személyre szabott tehetséggondozás, az általános iskolai mentorprogram, illetve a fiatalok vállalkozóvá válásának segítése képezi. Ez utóbbi területen jelent segítséget a technikum általa életre keltett Digitális Közösségi Alkotóműhely, illetve a BánkiHUB mint középiskolai innovációs ökoszisztéma, egy hazai vállalkozással való kapcsolódást biztosító innovációs csomópont. Ez utóbbi két helyszín a tanulmányi versenyekre való felkészítés két fontos hazai műhelye.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NMHH: biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje

ked szept 28 , 2021
ShareTweetPinShareBiztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól, a Telenortól és a Vodafone-tól – állítja az NMHH. A híradásokból ismert esetek miatt az NMHH tavasszal ellenőrizte a szolgáltatók SIM-kártyák cseréjével kapcsolatos gyakorlatát. Előfordultak ugyanis […]
sim-kártya

És még ez is...