Végre taktikai stratégiai partnerségre lépett az IVSZ és a DMÜ

Guller Zoltán, DMÜ

Guller Zoltán, DMÜStratégiai együttműködési megállapodást kötött az Digitális Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ).

Az megállapodás értelmében az IVSZ és a DMÜ a közös célok, azaz a digitális állam, -infrastruktúra, -gazdaság, – képességek fejlesztése érdekében a digitalizáció témakörében egymást stratégiai partnernek tekintik. A közös munka során a szervezetek képviselői, szakértői havi rendszerességgel egyeztetnek, áttekintik az eredményeket, illetve meghatározzák a további konkrét feladatokat.

Céljaik hatékonyabb elérése érdekében a DMÜ és az IVSZ előmozdítja a digitális állam fejlődését egymás munkájának kölcsönös támogatásával, melynek során a tevékenységükkel kapcsolatos releváns információkat, készülő stratégia vonatkozású dokumentumokat előzetes konzultációs jelleggel a nyilvánosságra hozatal előtt egymással megosztják, az iparági szereplők tájékoztatásának, bevonásának módjáról rendszeresen egyeztetnek.

A megállapodás kitér arra is, hogy a szervezetek együttműködnek a partnerség által lefedett területeket érintő jogszabályok előkészítésében, jogszabálytervezetek véleményezésében és értelmezésében, továbbá a joggyakorlat alakulásával kapcsolatos szakmai egyeztetéseket tartanak, de hasonlóképpen járnak el a szakpolitikai kérdések szakszerű megválaszolásában, tagállami álláspontok kialakításában, melyhez az IVSZ biztosítani tudja az iparági vélemények ismertetését.

A felek abban is megállapodtak, hogy igény szerint közös szakmai eseményeket, konferenciákat szerveznek, együttműködnek közös kutatások, tanulmányok szervezésében, lebonyolításában, illetve egymás eseményein meghívásos alapon kölcsönösen részt vesznek. Az IVSZ biztosítja a DMÜ számára az iparági szaktudáshoz való hozzáférést, információs csatornaként is szolgálva az iparág és a DMÜ között.

“A Digitális Magyarország Ügynökség és az IVSZ ezzel a megállapodással hivatalos keretbe foglalta azt a közös törekvést, amellyel érdemben hozzájárulhatunk a magyar e-közigazgatás további fejlődéséhez, és az ügyfélbarát szolgáltatások kialakításához. A megvalósításhoz elengedhetetlen a szoros együttműködés, hiszen a szakma érdekeit így tudjuk eredményesen érvényesíteni a döntéshozatalban” – osztotta meg gondolatait Guller Zoltán, a DMÜ vezérigazgatója.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!