Végre nyilvános adatbázis készült az állampárti funkcionáriusokról

Párt-Állam-Párt címmel hozott létre nyilvános internetes adatbázist az egykori állampártok, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei, járási, valamint városi pártfunkcionáriusairól a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB). Tóth Judit, az MNL főlevéltárosa ismertette: az adatbázis 3000 megyei, járási, illetve városi pártfunkcionárius és mintegy 1500 testület, valamint szervezeti egység adatait tartalmazza, és folyamatosan bővül majd. Egy-egy emberről húsz adatelem rögzíthető, így a pártfunkciók mellett az iskolai végzettséget, a korábbi munkahelyeket, kitüntetéseket és pártbüntetéseket is feltüntették. Elmondta: az adatbázison a levéltár húsz tagintézményében 47 levéltáros dolgozott. Az átnézett anyag nagyjából ötszáz iratfolyóméter, vagyis körülbelül négyezer doboz, amelyekben egyenként körülbelül hatszáz irat van. Ez mindösszesen 2,4 millió irat.

Next Post

Apokalipszist vizionálnak az Princeton Egyetem kutatói

csü okt 25 , 2018
A Princeton Egyetem kutatása szerint az otthoni eszközök elleni támadások révén akár az áramhálózatok is megbéníthatók. A kiberbűnözők internetes hálózatba kapcsolt háztartási készülékeket köthetnek be botnet hálózatukba, hogy manipulálhassák az energiahálózatot, és végső soron a kisebb helyi áramkimaradásoktól kezdve a nagy kiterjedésű áramszünetekig szinte bármilyen kár okozására képesek. A kutatás […]

És még ez is...