Végre megalakult a Magyarországi Drón Koalíció

e-kereskedelem, drónMegalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője szerint pont most jött el az a pillanat, amikor meg kellett alakítani a Magyarországi Drón Koalaíciót, hiszen az országban a drónokkal összefüggésben vannak még szabályozási, szervezési, fejlesztési és gyártási teendők is. A DJP közleménye szerint a most létrejött együttműködési fórum koordinációs feladatait a Közlekedéstudományi Intézet és a DJP látja el. A drón koalíció céljai közé tartozik, hogy a biztonságos üzemeltetés, és támogató jogszabályi keretrendszer mellett ösztönözze a drónok széleskörű elterjedését. A koalíció feladata, hogy állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítson a fejlesztők, a felhasználói oldalt képviselő piaci és állami szereplők, valamint az akadémiai és szakmai szervezetek között. Emellett támogatást kíván nyújtani a pilóta nélküli légijárművek felhasználásához, fejlesztéséhez, oktatásához, teszteléséhez köthető DroneMotive kezdeményezésnek. A szervezet szellemi műhelyként is működik, ezért a tervek szerint szakértői- és munkacsoportokat hoz létre, valamint konferenciákat is szervez a jövőben – olvasható a DJP közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.