Végre havonta frissül az Utónévkereső

UtónévkeresőA Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) immár havonta frissíti az utóneveket tartalmazó, szabadon hozzáférhető Utónévkereső online szolgáltatását.

Az NYTK szolgáltatása az anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített valamennyi utónév mellett további információkat, érdekességeket és statisztikákat is tartalmaz. A kutatóközpont 2009 óta saját honlapján teszi közzé a Magyarországon anyakönyvezhető keresztnevek havonta frissülő jegyzékét. Ezt 2013-tól online Utónévkereső szolgáltatással egészítették ki, amelyet idén januártól szintén havi rendszerességgel frissítenek.

Mint írják, az NYTK egyik feladata, hogy a vonatkozó jogszabályok és a kidolgozott alapelvek szerint javaslatot tegyen arra, hogy a kérvényezett utónevek közül melyek alkalmasak anyakönyvi bejegyzésre. Az aktuális hivatalos névjegyzéket az NYTK munkatársai 2009 óta teszik közzé a kutatóhely honlapján, és havonta általában tíz-húsz új utónévvel bővítik.

A tájékoztatás szerint a januártól szintén havonta frissülő online Utónévkereső segítségével az érdeklődők több szempont – például kezdőbetű, eredet, névnap, becézés, szótagszám, hangrend, magánhangzók és gyakoriság – szerint válogathatnak a jelenleg 4500 adható keresztnév között. Emellett rá lehet keresni a néveredet különböző aspektusaira, így kiválaszthatók például a latin eredetű, a virágnévből származó vagy a rövidüléssel keletkezett nevek, sőt az egymásnak megfelelő férfi-női névpárok is.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ismét Európában fogják gyártani az 5G-s Nokia telefonokat

hét febr 27 , 2023
ShareTweetPinShareA HMD Global bejelentette, hogy megtették az első lépéseket azon az úton, amelynek a végén a vállalat lesz az első nagy globális okostelefon-gyártó, amely Európába hozta a gyártását. Az út első szakaszában olyan képességeket és folyamatokat fejlesztünk, amelyek révén 2023-ban Európába hozhatjuk a 5G-s Nokia készülékek gyártását. Az új fejlesztések […]
Lars Silberbauer, a HMD Global marketing igazgatója

És még ez is...