Végre elindult az idősek infokommunikációs képzését szolgáló program

Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását tizenkétszer kétórás időkeretben – hangzott el a kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzést bemutató sajtótájékoztatón. Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos kiemelte: az uniós tagállamok közül Magyarországon kezdtek kormányzati szinten foglalkozni azzal, miként részesülhetnének az idősek is minél nagyobb számban és mértékben az informatika vívmányaiból, kiemelte: napjainkban a polgárok 19 százaléka idősebb 65 évnél, de 2030-ra ez az arány 25 százalékig emelkedhet.

Jeneiné felidézte: a kormányzat 2013-14 során kezdett annak felmérésébe, milyen szolgáltatásokra volna szüksége a korcsoport tagjainak, hogy otthonában tölthessék nyugdíjas éveiket, majd két éven keresztül készült egy modellprogram; egy évvel ezelőtti kormánydöntéssel ötezer, hátrányos helyzetű idős ember kapott számítógépet és ingyenes internet-hozzáférést, valamint a felhasználást segítő támogatói hálózatot. kicsit megkésve ugyan, de tavaly nyáron készítettek egy országos reprezentatív felmérést arról, hogy igényelnének-e az idősek a felhasználói ismereteket oktató kurzust, novemberben pedig kormánydöntés született annak elindításáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hamis adathalász levélre figyelmeztet az OTP

sze febr 28 , 2018
ShareTweetPinShareAz OTP Bankra hivatkozva próbálnak ismeretlenek adathalász levélben személyes adatokat megszerezni internetbelépéshez. Az OTP Bank honlapján hétfőn megjelentetett figyelmeztetés szerint a levélben található hivatkozás adathalász oldalra vezet. Az ügyfeleket arra kérik, hogy az ilyen levelekre ne válaszoljanak, illetve haladéktalanul hívják a 06-1-3666-666 telefonszámot vagy küldjenek elektronikus levelet, ha már megadták […]

És még ez is...