Végre egy jó hír: már a számlák 77 százalékát egyenlítik ki időben

szamlatombA számlák hetvenhét százalékát időben egyenlítik ki a magyarországi ügyfelek, a behajthatatlan követelések aránya pedig hatról három százalékra csökkent – derült ki az EOS Csoport 2015-ös, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata a TNS Infratest piackutató intézettel közösen tizenhárom országban, mintegy 2600 döntéshozót kérdezett meg a vállalati- és magánszemély ügyfelek fizetési szokásairól. Az eredmények alapján elmondható, hogy a magyarországi ügyfelek fizetési szokásaiban további mérsékelt javulás látható.

Lényeges változás látszik a fizetési határidők tekintetében. Míg 2014-ben a magyarországi vállalatok átlagosan harminchét napos fizetési határidővel számláztak, 2015-ben csupán harmincegy nap az átlagos fizetési határidő. Ennek egyik oka a Ptk. közelmúltban történt változása, amely előírja, hogy amennyiben a felek nem rendelkeznek a szerződésben a fizetési határidőről, akkor a kifizetést a számla, illetve a fizetési felszólítás kézhezvételétől számított harminc napon belül kell teljesíteni. Ennek köszönhetően a b2c szektorban átlagosan harmincról huszonöt napra, a b2b szektorban pedig negyven napról harminchárom napra csökkentek a fizetési határidők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IBM - RRC Hungary: új disztribútori megállapodás

csü okt 8 , 2015
Új, immár a teljes hardver- és szoftverportfóliót felölelő, disztribútori szerződést kötött az RRC Hungary és az IBM Magyarország. A két cég együttműködése 2008-ban indult, az RRC infrastruktúra üzletága hét éve kínál IBM hardvereket viszonteladó partnereinek. A mostani megállapodással az IBM és az RRC a meglévő, sok éve sikeres üzleti kapcsolatára […]

És még ez is...