Végre egy jó hír: Deutsch szerint minden magyar állampolgár a digitális átalakulás nyertese lehet

Deutsch-TamasÖsszefogással minden magyar állampolgár a digitális átalakulás nyertese lehet, ahogyan a Digitális jólét program utóbbi másfél évben elért eredményei is a vállalati és az állami szféra együttműködése által valósulhattak meg – fejtette ki a programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.

Hozzátette, a változástól nem megvédeni kell a magyar társadalmat, hanem felkészíteni az átalakulással együtt járó hatásokra. Természetesen ehhez a politikai, vállalati, polgári érdekviszonyok összehangolására van szükség, ezen szempontok mindegyikére tekintettel van a program – tette hozzá. A miniszterelnöki biztos a program egyik meghatározó elemeként említette a magyar munkavállalók képzését.

Deutsch a konferencián hangsúlyozta: a magyar kormány felismerte a digitális átalakulás jelentőségét

Mint mondta, a program nemcsak arra törekszik, hogy belátható időn belül pótolja a 22-30 ezres informatikus hiányt, hanem arra is, hogy több mint 4,5 millió, az átlagnál nagyobb digitális kompetenciákkal bíró munkavállaló dolgozzon a magyar gazdaságban. A program kiindulópontja emellett, hogy a digitális átalakulás következtében megszűnő munkahelyek helyére több új munkahelyet teremtsen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egy magyar tőkealap egymilliárddal száll be Kínában az intelligens parkolásba

csü dec 1 , 2016
ShareTweetPinShareA magyar tulajdonú GB & Partners alapkezelő csaknem egymilliárd forintos tőkeemeléssel csatakozik a budapesti EPS Global Zrt.-hez, amely a kínai ZTE nemzetközi távközlési óriásvállalattal együtt dolgozik intelligens parkolási megoldásokon – közölte az EPS Global, a GB&Partners és az EPS-ben többségi tulajdonos i-Cell Kft. A GB & Partners a tőkeemelést az […]

És még ez is...