Végre egy határozott lépés a munkanélküliség ellen

 

Az európai álláskereső portál, az EURES bővítéséről és korszerűsítéséről döntött az Európai Bizottság – jelentette be Andor László foglalkoztatáspolitikáért és szociális ügyekért felelős uniós biztos hétfőn. A bizottság és az Európai Gazdasági Térség munkaügyi hivatalainak együttműködésében működő portál a mostani döntés értelmében elősegíti majd ez egységes európai munkaerőpiac létrejöttét, a munkavállalók mobilitásának növelését – bizakodik az Európai Bizottság. A változásoknak köszönhetően az Európai Bizottság szerint a munkakeresők hatékonyabban lelhetnek képességeiknek, képzettségeiknek megfelelő munkalehetőséget, az EURES pedig olyan szektorokra összpontosít majd, amelyek híján vannak a képzett munkaerő-kínálatnak, valamint támogatja majd a fiatalok számára kialakított, célzott mobilitási terveket. A brüsszeli testület arra is kitér, hogy az unióban továbbra is nagy a munkanélküliség; 25 millió az állástalan a kontinensen, miközben sok helyen hiány van képzett munkaerőből, és a betöltetlen állások száma 2009 közepe óta emelkedik, különösen a magas növekedést produkáló ágazatokban, mint például az infokommunikációs szektor és a környezetvédelemre szakosodott iparágak — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyot bukhat az SAP

ked nov 27 , 2012
  Nem árt az óvatosság, figyelmeztet a felvásárlások kockázatait elemző közleményében a Wolf Theiss Ügyvédi Iroda budapesti szakértője. A szellemi termékeknél például az átvilágítást a formális eljárási – használati és fenntartási – kérdéseken túl érdemes kiterjeszteni azok érdemi vizsgálatra is, például a terjedelmükre és érvényességük esetleges jogi korlátaira. A szellemi […]
ZX-81

És még ez is...