Végre bővül a horgászati eljárások elektronizációja

Az egységes horgásznyilvántartás kiépülése mellett fokozatosan bővül a kötelező befizetések és okmányok elektronizációja, a 2020-ban jelentkező horgászok már az új eljárás szerint regisztrálhatnak – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). Az elektronizáció ki fog terjedni az állami és a területi jegyre, a fogási naplóra, a tagdíjra és az egységes szövetségi hozzájárulásra (ESZH). A Magyar Horgászkártya (MHK) már 2018-ban kiváltotta a papíralapú igazolványt, az Egységes Horgász és Horgászszervezeti Informatikai Szolgáltató és Támogató Programmal (Horinfo) pedig lehetővé teszi a horgászok azonosítását is. A hivatásos halőrök munkáját mobilalkalmazás segíti – írták.

2020-tól elektronikus támogatás kapcsolódik az állami horgászvizsgáztatáshoz, és a területi jegyek egyre szélesebb köre érhető majd el online értékesítésben. 2021-től az állami horgászjegyeket is elektronikusan lehet megvásárolni, a Horinfo pedig közösségi felületekkel bővül. A Mohosz emellett azt is ígéri, hogy bővül a szolgáltatások és az igénybe vehető kedvezmények köre. A kiépülő központi rendszer lépésről lépésre könnyíti meg a horgászok döntéseit, tájékozódását és az ügyintézést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Threat Hunting, Zero Trust és társai: a Cisco szerint nem lassul a technológiai fejlődés üteme III.

sze jan 8 , 2020
A Cisco előrejelzése a technológiai trendekről a 2020-as évekre. A kiberbűnözés olyan tempóban növekszik, hogy az okozott károk nagysága háromszorosa a természeti katasztrófák okozta károkénak, így a biztonság iránti igény is egyre nagyobb. A reaktív biztonság („reactive security”), amely csak akkor foglalkozik a problémákkal, amikor azok már hatással vannak a […]

És még ez is...