Végre alapítványokat is támogathatnak a Díjnet ügyfelei

DíjnetDecembertől a közüzemi számlák befizetése mellett alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a Díjneten, az ehhez szükséges komplex informatikai rendszer kiépítésére a társaság ötmillió forintot költött – közölte a Díjnet. Tájékoztatásuk szerint az új adományozási szolgáltatás bevezetését követő néhány napban 18 alapítvány már több mint kétmillió forint támogatást kapott. A cég felhasználói a rendszer felületén jelenleg 18 alapítvány javára jótékonykodhatnak egyszerűen, bankkártyás fizetéssel. Ezt tehetik a Díjnet által felajánlott címletekkel, vagy egyedi, legalább ezer forintnyi összeggel is. Persze Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen; mint a társaság közleményében olvasható, a támogatott szervezetek által tranzakciónként fizetett összeg a rendszer technikai, működési, karbantartási költségét fedezi.

Vélemény
Ha kedves olvasóink közül van, aki ezt így, hogy a társaság közli mekkora összeget költött arra, hogy az ügyfelei (és nem maga a társaság) jótékonykodhasson, s hogy az üzemeltetés költségét is végső soron az adományozókra hárítja, szánalmasan kispályásnak érzi, akkor nincs egyedül vele. A -szerk- megj.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Allyos: vásárolj okosba

ked dec 11 , 2018
ShareTweetPinShare Mobilalkalmazás formájában Magyarországon is elindult az Írországban bejegyzett Allyos okos közösségi piactere, ahol egyetlen dollárért lehet hozzájutni minden termékhez. A magyar szoftver– és webfejlesztőpiac ismert szereplője, a Bigfish közreműködésével fejlesztett Allyos ezt a modellt próbálja meg átalakítani a közösségi vásárlás segítségével. Ha egy termék a rendszerben száz dollárba kerül, […]
e-kereskedelem, kosár, kiskereskedelem

És még ez is...