Végleges megállapodást kötött Jászai Gellért befektetési társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a német Rheinmetall AG; a német világcég részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,12 százalékos tulajdont szerez a 4iG Nyrt.-ben, amellyel a magyar informatikai és távközlési cégcsoport legnagyobb nemzetközi befektetője lesz – közölte a 4iG.
A többlépcsős ügylet zárásának feltétele, hogy a 4iG közgyűlése elfogadja a társaság új alapszabályát és felügyelőbizottságát, valamint a külföldi vállalatok tulajdonszerzésére vonatkozó jogszabály értelmében a Belügyminisztérium is hozzájáruljon a Rheinmetall tulajdonszerzéséhez. (Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a minisztérium nem lesz a tulajdonszerzés gátja… A -szerk- megj.) A megállapodást a 4iG sikeres átvilágítása előzte meg. A szerződéskötéssel a 4iG a düsseldorfi székhelyű, nemzetközi védelmi iparban és járműgyártásban is meghatározó globális vállalat kiemelt digitalizációs és informatikai partnerévé válik.
A megállapodásnak megfelelően a Rheinmetall tőzsdén kívüli ügylet keretében 4iG részvényeket vásárol a KZF Vagyonkezelőtől. A német nagyvállalat emellett részt vesz egy mindösszesen 125 milliárd forint értékű, több lépésben megvalósuló zártkörű tőkeemelésben is, amelyben az ügylet tavaly novemberi előzetes bejelentésének megfelelően Jászai érdekeltsége, az iG COM Magántőkealap és a Rheinmetall mellett az Alpac Capital által kezelt alap is közreműködik. Az ázsiós alaptőkeemelés 670 forint kibocsátási értékű 4iG részvények forgalomba hozatalával valósul meg. A tranzakciósorozat főbb lépései között kiemelték: a Jászai érdekeltségébe tartozó iG COM Magántőkealap 78 milliárd forint értékű tőkeemelést hajt végre a 4iG-ben, 12 hónapos értékesítési tilalmat vállalva a tőkeemeléssel tulajdonába kerülő részvénycsomagra. Ezt követően a 4iG közgyűlést hív össze, hogy a társaság részvényesei elfogadják az új alapszabályt és felügyelőbizottságot, az ellenőrző testületbe a Rheinmetall egy új tagot delegál.
A közgyűlést követően a Rheinmetall 24,9 millió részvényt vásárol Jászai befektetési társaságától, a KZF Vagyonkezelőtől, valamint 33,65 milliárd forint értékben tőkét emel a 4iG-ben, 24 hónapos értékesítési tilalmat vállalva a tőkeemeléssel és részvényvásárlással tulajdonába kerülő részvénycsomagra. Majd az Alpac Capital alapja 13,24 milliárd forint értékű tőkeemelést hajt végre a 4iG-ben. A részvénycsomag-értékesítés, illetve a tőkeemelések hatásaként Jászai közvetett „tulajdona” 56,85 százalékról 50,22 százalékra csökken.