Vége a T-mobile-nak

 

A Magyar Telekom az év végéig a lakosság 40 százaléka számára teszi elérhetővé 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatását, emellett bővíti készülék és díjcsomag kínálatát – jelentette be a társaság sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten. Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató közölte azt is, hogy a társaság új arculatot vezet be: a jövőben egységesen a Telekom márkanevet használja majd minden, lakosságnak, illetve a kis- és középvállalatoknak kínált szolgáltatásához. A nagyvállalati ügyfélkört nem érinti a “T” márka bevezetése, számukra továbbra is T-Systems márkanév alatt nyújt szolgáltatást a vállalat. Keszég Attila vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy áprilistól a Telekom bővíti LTE-képes telefonkészülék kínálatát, új, korlátlan beszélgetést és SMS-t tartalmazó díjcsomagot vezet be, továbbá a jelenlegi Mozaik díjcsomagot használók számára is elérhetővé teszi a 4G/LTE technológiát — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

EB: az illágális letöltés nem káros

csü márc 28 , 2013
  Az Európai Bizottság (EB) technológiai kutatásokkal foglalkozó kutatóközpontja, az Institute for Prospective Technological Studies felmérése szerint az online kalózkodás nem szorítja ki, nem lehetetleníti el az online legális értékesítéseket, hanem bizonyos mértékig kiegészítik egymást a legális és az illegális értékesítési csatornák. A tanulmány szerint az illegális letöltést lehetővé tevő […]
internet

Friss, ropogós