Vége a MobilTárca tesztelésének

mobilVéget ért az NFC technológián alapuló MobilTárca szolgáltatás egy éve elindított próbaüzeme. A teszt eredményei és az eddigi lakossági kutatások alapján a szövetség mintegy 350-400 ezerre becsüli azok számát, akik az első körben nyitottak a MobilTárca szolgáltatás használatára — állítja Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke. Az aktív tesztelők 41 ezer fizetési, és több mint négyezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban. Ugyanebben az időszakban a felhasználók 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással, amellyel Magyarországon kívül további húsz országban is fizettek. Az itthoni elfogadói hálózat dinamikusan növekszik, a jelenlegi 18 ezer érintésmentes kártyaelfogadásra és egyben MobilTárcás fizetésre is alkalmas kereskedelmi egység között egyre nagyobb a kisboltok aránya – mondta Pukler.

A közlemény nem tér ki arra, hogy mekkora az NFC-képes telefonok száma Magyarországon, ám egy hónappal ezelőtt Lemák Gábor, Magyar Mobiltárca Szövetség főtitkára elmondta: jelenleg 300 ezer az NFC képes mobiltelefonok száma Magyarországon.

A BellResearch által készített júniusi felmérésből kiderült, hogy a válaszadók túlnyomó többsége (86 százalék) a kereskedelmi bevezetést követően is használná a MobilTárcát és a tesztelők 87 százalékánál a következő okostelefon vásárlásakor döntési szempontként szerepel az, hogy alkalmas-e a készülék MobilTárca használatára. Emellett fontos, hogy már a teszt során is a tesztelők közel háromnegyede ajánlotta a MobilTárca használatát ismerőseinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Felvásárolták a UNIT4-et

pén júl 4 , 2014
ShareTweetPinShareAz Advent International felvásárolta a vállalatirányítási rendszereket gyártó UNIT4 N.V.-t, majd ugyanezzel a lendülettel kivezette a tőzsdéről. Az új vezérigazgató José Duarte lett. Az új vezetés a Software as a Service (SaaS) és mobil technológiai fejlesztésekben látja a jövőt. A megújult stratégia és az új befektetések felgyorsítják a teljes mértékben […]
tőzsde

És még ez is...