Kénytelen volt leállítani működését két olyan titkosított email szolgáltató, amely az átfogó megfigyelést folytató amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) útjában állt – ítja a BBC News nyomán az MTI. A Lavabit a napokban állt le, ezt a titkosított email szolgáltatót használta az NSA kiterjedt elektronikus megfigyelési rendszeréről, a PRISM-ről részleteket kiszivárogtató Edward Snowden is, amikor a moszkvai repülőtéren rekedt. „Nehéz döntést kellett hoznom: vagy bűnrészes leszek az amerikai nép elleni bűncselekményekben, vagy sutba dobom tíz év kemény munkáját és bezárom a boltot” – írja a texasi központú cég tulajdonosa, Ladar Levison a cég honlapján közzétett indoklásában. „Ha megtehetném, jogszerű módon szívesen megosztanám önökkel a döntésemhez vezető eseményeket, de sajnos nem tehetem” – fogalmazott. A BBC tudomása szerint Levison jogi úton igyekezett megakadályozni azt, hogy az amerikai kormányzat hozzáférhessen ügyfeleinek adataihoz. „Nagyon súlyos dolgot tanultam meg. Amíg a kongresszus nem lép, vagy nem születik hathatós precedens értékű bírósági döntés, nagyon nem javasolnám senkinek, hogy az Egyesült Államokkal fizikai kapcsolatban álló vállalatra bízza személyes adatait” – írta Levison. A Lavabithez hasonló sorsra jutott egy másik tikosított kommunikációs szolgáltató, a Silent Circle levelezési szolgáltatása is, a Silent Mail. Mint a BBC írta, a cég azért jutott ilyen döntésre, mert nem tudta biztosítani, hogy a levelező szolgáltatás továbbra is teljesen titkos maradjon. Jon Callas technológiai igazgató blogbejegyzése szerint „a szolgáltatást (khm-khm) külső (khm-khm) nyomásra” kellett leállítani.