Vasárnaptól kötelező az EKR

Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése. A változás értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői és ajánlattevői, illetve a részvételi jelentkezők kizárólag az EKR-en keresztül érintkezhetnek, így többek között az ajánlatok benyújtásához, a hiánypótlásokhoz vagy az eredmények közléséhez szükséges dokumentumokat is elektronikus úton kell eljuttatniuk az érintettekhez.

Csányi István, az EKR-t működtető Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára korábban azt nyilatkozta, hogy az elektronikus ügyintézés erősítheti az ajánlattevők közötti versenyt, mivel ezen keresztül a világ bármely részéről lehet ajánlatot küldeni. Hozzátette, hogy az EKR lépésről lépésre segít az űrlapok kitöltésében, így kevesebb hibalehetőség várható. A kormány 2021-ig 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá az ekr.gov.hu címen keresztül elérhető rendszer fejlesztésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.