mínuszos.hu

Varga: a cégek digitális tudásának erősítését célzó támogatásról döntött a versenyképességi tanács

Varga Mihály pénzügyminiszterA digitális versenyképesség további javításához a vállalkozások digitális tudásában kell előrelépni, ennek erősítésére újabb támogatások létrehozásáról döntöttek – jelentette ki Varga Mihály.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén a pénzügyminiszter kijelentett, hogy technológiai felszereltségben jelenleg minden visegrádi országot megelőz Magyarország, szélessávú internet és 5G kiépítettségben pedig a tíz legjobban teljesítő ország között szerepel. A tárcavezető közölte, hogy az ülésen döntöttek egy olyan ösztöndíjprogram létrehozásáról is, amely évente ötven tehetséges magyar diáknak tenné lehetővé, hogy a világ legjobb egyetemein tanuljon. Az ösztöndíj nemcsak egy-egy szemeszter elvégzését teszi majd lehetővé, hanem a diploma megszerzéséig minden, külföldi tanulmányokkal kapcsolatos költséget állna. Így ismertetése szerint többek között az egészségbiztosítást, valamint az utazási és megélhetési költséget is biztosítaná. Varga közölte: szándékaik szerint ezek a jól képzett fiatalok a gazdaság teljesítményét és innovációs képességét erősítenék azzal, hogy az első öt évben itthon vállalnak munkát. Digitális tudás és nemzetközi tudás, ezek a következő lépcsői a magyar versenyképesség javításának – összegezte a tárcavezető.

Exit mobile version