Varga: 700 milliárd forintot lehet megtakarítani az elektronikus adóbevallásokkal

Az adózás teljesen elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP két százalékát, mintegy hétszázmilliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály kiemelte: a kormány azt szeretné elérni, hogy 2021-re teljesen elektronikusan készüljenek el a bevallások, ennek érdekében az adóbevállalásokat tovább egyszerűsítik. A miniszter hozzátette: a digitalizáció terén bővíteni és felhasználóbaráttá kell tenni az állami szolgáltatásokat. A nemzetgazdasági tárca vezetője elmondta: a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén a digitalizáció és a vállalati adóbevallások elektronikussá tételével foglalkoztak. Varga elmondta: Észtország és Szlovénia példáját vették alapul, mindkét ország jelentős eredményeket ért el az állami szolgáltatások digitalizációjában.

Varga kifejtette: Észtországban a lakosság és a vállalkozások számára az állami ügyintézést teljesen elektronikussá tették, gyakorlatilag papírmentes a hivatali ügyintézés. „Észtországban 1996-ban kezdték el az állami ügyintézés elektronikussá tételét, nekünk nincs rá ennyi időnk” – jegyezte meg Varga. Véleménye szerint fontos, hogy az elektronikus rendszereket minél biztonságosabban lehessen használni, törekedni kell arra, hogy a digitalizáció biztonságos megvalósítása továbbra is érvényesüljön – hangsúlyozta a miniszter. Három-négy éves időtávon fontos lenne elérni, hogy a magyar állampolgárok is minden, az állami hivatalokkal kapcsolatos ügyüket elektronikusan, otthonról is elintézhessék. Ehhez azonban szükség lenne az állami hivatalok adatbázisainak összekötésére – fűzte hozzá a miniszter.

A kabinet azt kívánja megvalósítani, hogy négy év múlva a vállalkozások minden társasági adóval, illetve áfával, és a járulékokkal kapcsolatos tennivalójukat elektronikusan végezzék el – mutatott rá Varga. A miniszter elmondta: éves szinten hozzávetőleg 6,7 millió járulék- és adóbevallás érkezik az állami hivatalokba, mintegy 600 ezer adóalany készít ilyen bevallásokat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: elsősorban a kis- és középvállalkozásokat kell felkészíteni arra, hogy képesek legyenek az elektronikus ügyintézésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Stratégiai megállapodást kötött Debrecenben a város, az egyetem és az IT Services Hungary

csü dec 14 , 2017
ShareTweetPinShareHáromoldalú, stratégiai megállapodást kötött egymással a debreceni önkormányzat, a Debreceni Egyetem, valamint az IT Services Hungary (ITSH). A megállapodással közel tízéves együttműködés folytatásáról döntöttek – jelentették be a megállapodás aláírói. Az SSC (üzleti szolgáltató központok) szektor ma már több mint 3300 embernek ad munkát a hajdú-bihari megyeszékhelyen, ezen a területen […]
szolgáltatóközpont

És még ez is...