Van megoldás, ha elhatalmasodnak rajtad a kibertámadás okozta lelki nehézségek

vonalas telefonAz idén is folytatja a kiberbűnözők csalási kísérleteinek felismerését és elhárítását célzó, 2023-ban megkezdett kampányát a Médiaunió Alapítvány.

Az alapítvány közlése szerint a KiberPajzs Programmal együttműködésben zajló „A kulcs te vagy!” kampány célja a kiberbűnözők csalási kísérleteinek felismerése és elhárítása, hogy felhívják a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsák, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint hogy felkészítsék az embereket a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kiberbűnözés egyre gyakoribb; az Igazságügyi Minisztérium (IM) Áldozatsegítő Szolgálatához érkező esetek hét százaléka, az azonnali pénzügyi segély iránti kérelmeknek pedig a 26 százaléka ebbe a kategóriába tartozott tavaly, ezért mindenkinek érdemes tisztában lennie azokkal a csalási, manipulációs technikákkal és kommunikációs fordulatokkal, amelyekkel a bűnözők megpróbálják átverni az embereket.

A közleményben idézik a minisztérium igazságügyi szakmai irányítási főosztályvezetőjének nyilatkozatát, amelyben Diamantopoulosné Kenyeres Gabriella arról számolt be, hogy a kiberbűncselekménnyel kapcsolatos esetek 13 százaléka hamis banki telefonhívás, 16 százaléka adathalász banki e-mail, 28 százaléka pedig hamis online webáruházakhoz, ajánlatokhoz köthető, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások aránya pedig a 2022-es adatokhoz képest hétszeresére emelkedett. A főosztályvezető elmondta, abban az esetben, ha valaki rájött, hogy csalás áldozatává vált, értesítse a történtekről a bankját, tiltsa le bankkártyáját, tegyen feljelentést a hatóságoknál, illetve vegye fel a kapcsolatot az IM hozzá legközelebb eső áldozatsegítő központjával.

Ne hagyd magad megfélemlíteni!

Szilágyi Zsuzsanna, a Békéscsabai Áldozatsegítő Központ koordinátora a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a potenciális áldozatok helyzetét az is nehezíti, hogy sokszor tapasztalt, „igazi profi” bűnözőkkel állnak szemben, akik már áldozatuk hanghordozásából, szóhasználatából érzékelik, hogy meddig mehetnek el, milyen félelmei, szorongásai vannak az adott embernek, amelyeket kihasználva bármire rá tudják őket venni.

Dávidné Hidvégi Julianna klinikai szakpszichológust, az Áldozatsegítő Szolgálat szakértőjét is idézi a Médiaunió Alapítvány közleménye, aki azt emelte ki, hogy nincs két teljesen egyforma kiberbűnözési ügy, de az úgynevezett csalási forgatókönyvekben szinte minden esetben előfordul egy alapvető elem: a gyors cselekvésre sarkallás. A digitális csalók sokféleképpen próbálkoznak, céljuk azonban mindig ugyanaz: a megfélemlített ember ijedtében gondolkodás nélkül, reflexszerűen reagáljon, kikapcsolva a természetes bizalmatlanságát és óvatosságát – mondta a szakpszichológus, hozzátéve: a lényeg az, hogy „időt nyerjünk, egy általa nem várt reagálással elbizonytalanítsuk a csalót, visszavegyük a vezetést, és ne hagyjuk, hogy ő irányítson”. A szakértő azt tanácsolja: ha valaki úgy érzi, elhatalmasodnak rajta a kibertámadás okozta lelki nehézségek, feltétlenül kérje pszichológus segítségét.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

London tiltakozott a kínai kém- és kibertevékenység miatt

csü máj 16 , 2024
Tiltakozott a brit kormány Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt. Az elektronikus kommunikáció lehallgatására és hírszerzési elemzésére szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) vezetője ezzel egy időben kijelentette, hogy Kína komoly kockázatot jelent a nemzetközi normákra. A brit külügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint a tárca bekérette Kína londoni nagykövetét, akivel „határozott […]
Kína vs. Nagy-Britannia

És még ez is...