mínuszos.hu

Van amiben első volt a Huawei tavaly Európában

HuaweiA kínai infokommunációs óriáscég, a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) 2022-es szabadalmi indexe szerint.

A társaság közleménye szerint a vállalat a harmadik egymást követő évben vezette a rangsort, összesen 4505 szabadalmi kérelemmel. Ez közel 30 százalékkal több a sorban második dél-koreai LG által benyújtott kérelmeknél. A Huawei szabadalmi kérelmeinek közel fele (2082) a digitális kommunikáció területéhez kapcsolódik, 727 a számítástechnikához köthető.

Az EPO éves jelentése szerint a legtöbb szabadalmi bejelentés tavaly a digitális kommunikációhoz (+11 százalék 2021-hez képest) kapcsolódott, ezt követte az orvostechnika (+1 százalék) és a számítástechnika (+1,8 százalék). Régiós bontás szerint az amerikai cégek az összes benyújtott szabadalmi kérelem negyedét adták, a japán vállalatok a 11,2 százalékát. A kínai cégek 9,8 százalékos részesedéssel a harmadik helyen szerepeltek.

A Huawei közlése szerint 7600 szabadalmi bejelentéssel a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél is világelsők voltak 2022-ben. A kínai óriáscég honlapja szerint több mint 110 ezer aktív szabadalommal rendelkezett világszerte 2021 végén. Kína legnagyobb magántársasága a világ több mint 170 országában van jelen, 2021 végén több mint 190 ezer munkatársat foglalkoztatott, ebből 107 ezer K+F területen dolgozott, 23 kutatás-fejlesztési központban világszerte.

A szankciók hatnak
A Huawei teljes árbevétele 2020-ban 137 milliárd dollár volt, ez az amerikai szankciók hatására 2021-ben 100 milliárdra csökkent.


 

Exit mobile version