Van, aki drágítaná az online vásárlást

Állami SzámvevőszékMeg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét az Európai Unióban és Magyarországon, ugyanis hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ami egyet jelent az elektronikus fizetési rendszerek, a logisztikai szolgáltatások és a szállítmányozási ágazat fejlesztésével – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében. Az ÁSZ a 2010 és 2018 közötti időszakra kiterjedő elemzésében megállapította hogy az internetes kereskedelem forgalmának növekedése az áfa-bevételeket gyarapította ugyan, egyúttal azonban fokozta az adóelkerülés és az adóbázis csökkenésének kockázatát. Ezen felül a számvevőszék a vizsgált időszakban az áfa-bevételekkel, a fogyasztóvédelemmel, az adóelkerüléssel, a tisztességtelen piaci előny szerzésével, illetve a vámellenőrzésekkel és vámbeszedéssel összefüggésben is azonosított közpénzügyi kockázatokat.

Arra is rámutattak, hogy 2018-ban az internetes kiskereskedelemből belföldön realizált bevételek 54 százaléka a vállalkozások nyolc százalékát jelentő külföldi társaságoknál koncentrálódott. Eközben a kiskereskedelmi üzletek száma Magyarországon 2010-2018. között mintegy 17 százalékkal, a kiskereskedelmi vállalkozások száma húsz százalékkal, a szállítást, raktározást fő tevékenységként megjelölő vállalkozások száma közel 19 százalékkal csökkent. Mindez a számvevőszék szerint azt jelzi, hogy a növekvő forgalmat mind a kereskedelem, mind a szállítmányozás-raktározás terén csökkenő számú vállalkozás állítja elő, és a forgalom nagyobb részét külföldi tulajdonú vállalkozások bonyolítják. Mindezek miatt az ÁSZ úgy véli, hogy Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával, hiszen az adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak. Ennek következtében pedig szinte teljesen mentesülnek a társasági adó fizetése alól, míg a tényleges szolgáltatás helye szerinti állam jelentős adóbevételtől esik el.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Európai hackathon: két magyar csapatra is büszkék lehetünk

hét máj 11 , 2020
Az Európai Unió határain belül és kívül több mint 20 900-an – Magyarországról 247-en – vettek részt az #EUvsVirus hackathonon, amelyre a múlt hétvégén az Európai Bizottság szervezésében, Marija Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős uniós biztos védnöksége alatt került sor. A páneurópai online ötletverseny hat problémakategória – […]
Telenor

És még ez is...