Van, ahol a Microsoft a legnagyobb áldozat

 

Első alkalommal hozott nyilvánosságra adatokat terepmunkájáról és jogérvényesítő tevékenységéről a brit jogvédő szervezet, a Federation Against Software Theft (FAST), amelyben a bejelentési rendszerén keresztül kapott panaszokat összegezve kimutatja, hogy mely gyártók programjai esetében a legjellemzőbbek a szerzői jogot érintő jogsértések. A FAST szerint az eredmény nem meglepő: a szoftvercég programjainak elterjedtségére való tekintettel a jogsértő tevékenységet bejelentők az esetek többségében nem jogtiszta Microsoft termékeket illetően tesznek panaszt. A FAST közleménye szerint jogsértő Microsoft szoftvereket a bejelentések összesen 54 százaléka érinti, ezek közül pedig 24-24 százalékos arányban érintett a Microsoft Office és a Windows. A jogvédők szerint a Microsoft mellett a legtöbb visszaélés az Adobe termékeit éri az Egyesült Királyságban. A jogsértések listáján az Adobe Photoshop és Illustrator 16, az Adobe Creative Suite 10 százalékos aránnyal szerepel. A leggyakrabban használt illegális programok tizes listáján szerepel még a Solidworks, az SQL, a Quark, az Autodesk Autocad, a Virtual DJ és a Corel Draw szoftvere is. A FAST közleményéből az is kiderül, hogy a bejelentők között vannak olyan alkalmazottak is, akik munkahelyükön tapasztalt illegális szoftverhasználatról tesznek bejelentést. A jogvédők szerint ezek az alkalmazottak többnyire olyan végfelhasználók, akik úgy vesznek akaratukon kívül részt a jogsértésben, hogy közben a nem megfelelően licencelt programok okozta hátrányokkal viszont ők kénytelenek szembesülni — írja a hamisitasellen.hu. (Véleményünk szerint viszont így állnak -időnként jogosan- bosszút a munkaadókon. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Még mindig kockázatos az interneten vásárolni

vas jún 16 , 2013
  Az e-kereskedelemben csaknem kétszer annyi visszaélést tapasztalnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti és Pest megyei adórevizorai, mint a régióban vizsgált egyéb értékesítési formák esetén, ahol az arány általában 30-33 százalék között mozog — írja az MTI. A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának szerdai tájékoztatása szerint az internetes […]
ZX-81

És még ez is...