mínuszos.hu

Vakoknak szánt okostelefon nyert

ZX-81

brailleA Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) és az Intel bejelentette az ITU Telecom 2015 Fiatal Innovátorok Versenyének keretében meghirdetett, miniszámítógépekkel megvalósított fejlesztéseknek szánt Single Board Challenge fejlesztői verseny két nyertesét. A győztesek ott lesznek az ITU Telecom 2015-ös konferenciáján is, amit idén október 12-15 között Budapesten rendeznek meg. A két nyertest 34 ország 124 jelentkezője közül választották ki az alapján, hogy a pályázatukkal társadalmi kihívásokra adott megoldás mennyire innovatív és üzletileg kivitelezhető.

A Single Board Challenge egyik nyertese, a török Ugur Can Bastik egy vakoknak és látássérülteknek szánt okostelefont fejlesztett ki egy Intel Galileo miniszámítógépre alapozva. A tactiX nevű eszköz prototípusa képes Braille-írást megjeleníteni, használója pedig például facebookozni és twitterezni is tud segítségével. A tapintható kijelző a több mint száz különböző Braille-karakter mellett egyszerűbb grafikai alakzatokat, smiley-kat is meg tud jeleníteni, és a szövegbevitelt is lehetővé teszi. A tactiX wifin és mobilhálózaton egyaránt képes kommunikálni, ára pedig jócskán alatta van a Braille-írás megjelenítését biztosít megoldásoknak, amelyek több ezer dollárba kerülnek.

Exit mobile version