mínuszos.hu

Vajon ki támadhatta meg az EJEB honlapját?

EJEBAz Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) honlapját nagyszabású kibertámadás érte, miután elrendelte Selahattin Demirtas bebörtönzött törökországi kurdbarát politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság sajtószolgálata nemzetközi hírügynökségekkel közölte, hogy a honlapjuk hozzáférhetetlenné vált, közvetlenül az ítélet kihirdetése után, de adatveszteség nem keletkezett. A sajtószolgálat hozzátette: a testület vizsgálja a támadást, és további lépéseket kíván tenni az ügyben.

Az EJEB szerint hogy Demirtas bebörtönzésével Törökország több pontját is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének, és a felperes azonnali elengedése mellett 60 400 euró kártérítés megfizetésére szólította fel Ankarát. Demirtasnak 2016 novemberében rendelték el az előzetes letartóztatását, majd több mint négy év börtönre ítélték terrorizmus vádjával egy 2013-as beszéde miatt. Számos más, szintén terrorizmussal kapcsolatos eljárás is folyamatban van ellene.

Exit mobile version