Vadászat a vörös októberre mocsárrákra

Vörös mocsárrák – Procambarus clarkiiAz idegenhonos, különösen az inváziós állat- és növényfajok egyre nagyobb problémát jelentenek világszerte. Magyarországon például három őshonos tízlábú rákfajra több mint harminc idegenhonos faj jut. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai külföldi és hazai kutatókkal, egyetemi hallgatók közreműködésével vizsgálják a tízlábú rákfajok helyzetét és hatását a Kárpát-medencében, különös tekintettel a vörös mocsárrákra.

Közép-Európában, így Magyarországon sem találni már olyan élőhelyet, ahol ne fordulnának elő idegenhonos fajok. Ezzel a legnagyobb probléma, hogy a nem őshonos fajok számtalan változást okozhatnak, kezdve az őshonos fajok kiszorításával, egészen a mezőgazdasági, erdészeti, természet- és környezetvédelmi, valamint hal- és vízgazdálkodási károkig.

A tízlábú rákok közül napjainkra számos idegenhonos faj sikeresen megtelepedett és terjed hazánk vizeiben. Hazánkban csupán három őshonos faj fordul elő (a folyami rák, a kecskerák és a kövi rák). Mindhárom faj megmaradt állományai mára erőteljesen megfogyatkoztak, veszélyeztetettek és ezért törvényi védelem alatt állnak. A három őshonos tízlábú rákfaj mellett azonban több mint harminc idegenhonos faj előfordulását regisztráltak a kutatók Magyarország vizeiből – ezzel a számmal pedig sajnos a világ „élmezőnyébe” tartozunk.

Az ÖK munkatársai külföldi és hazai kutatókkal, egyetemi hallgatók közreműködésével vizsgálják a tízlábú rákfajok helyzetét a Kárpát-medencében, különös tekintettel a vörös mocsárrákra. A kutatások célja meghatározni a faj valós elterjedését, hatásait és kifejleszteni a meglévő állományokra a leghatékonyabb gyérítési módszereket.

A faj territoriális és agresszív

A vörös mocsárrák főként a lassúfolyású és állóvizeket, mocsarakat kedveli, de nagyon jól érzi magát az időszakosan kiszáradó vízelvezető árkokban, csatornákban is. Azaz nem csak a természetes élőhelyeken, de urbanizált környezetben is otthonosan mozog. A 2015 óta tartó kutatások igazolták a faj tömeges előfordulását számos fővárosi, a Duna hazai középső vízrendszeréhez tartozó befolyókban, mellékágakban. Emellett sikerült megtalálni Demjén, Gyula, Miskolctapolca, valamint 2024 őszén a Péti-Séd vízrendszerében, valamint a Balatonban, majd 2024 telén a Velencei-tóban és egy befolyójában. A faj territoriális és agresszív. Nemcsak az őshonos, hanem más idegenhonos rákfajok táplálék-konkurense, valamint kisebb testű állatfajok – szitakötők, rákok, halak, kétéltűek – egyedeinek elfogyasztásával közvetlenül károsítja a meghódított élőhelyek eredeti élővilágát. A hínárnövényzet elfogyasztásával pedig algavirágzásokat okoz, hozzájárulva a vízminőség gyors romlásához, mondták a kutatók.

A kutatóknak sikerült igazolniuk, hogy a vörös mocsárrák Budapesten és térségében található állományai aktívan terjesztik a rákpestist. Azonban nemcsak ezzel, hanem az általa hordozott egyéb kórokozókkal is megtizedelik – az őshonos tízlábú rákfajok mellett – mind a hal-, mind a kétéltű állományokat is. A legújabb kutatási eredmények alapján pedig halakra és kétéltűekre veszélyes patogéneket is sikerült kimutatni vörös mocsárrák egyedekben. Mivel kiváló aljzatfúró, ezért az árvízvédelmi töltések, dísztavak szigeteléseit, a zárt felszíni és felszín alatti csatornahálózatokat, egyéb közműveket is képes gyengíteni, ezzel nagy gazdasági károkat tud okozni.

A hobbiállattartóknak „köszönhetjük”

„A vörös mocsárrák ahová beteszi az ollóit, ott nem kíméli sem a természeti, sem az épített környezetet, emiatt a hazai állományok visszaszorítása, kezelése több ágazat összefogásával lehetséges” – fogalmaztak a kutatók.

A hazai és a nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a vörös mocsárrák további terjedésének elkerülése érdekében a lakosságnak, és elsősorban a hobbiállattartóknak van a legjelentősebb szerepe és felelőssége. Ezt igazolják azok az ökológusok legújabb vizsgálatai, amellyel kimutatták, hogy a faj genetikai diverzitása Európán belül, hazánkban a legnagyobb. Vagyis szinte minden egyes populációnak az eredete eltér. “A vörös mocsárrák által okozott problémák kiváló példái, hogy semmilyen akváriumi növény- és állatfajt ne helyezzünk ki se természetes vizeinkbe, se saját tulajdonunkba lévő halastavunkba, illetve kerti tavunkba” – hangsúlyozták az ÖK kutatói.

Vörös mocsárrák – Procambarus clarkii

A faj az Egyesült Államok déli államainak területén és Mexikó északi részén őshonos. Amerika, Afrika és Eurázsia több országába betelepítették, és napjainkra az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására világszerte. Magyarországi megjelenése és sikeres megtelepedése minden bizonnyal a kevésbé jártas hobbiállattartók illegális kihelyezéseinek köszönhető. A faj további terjedésének megállítása érdekében az ÖK arra kéri a lakosságot, ha tízlábú rákot talál, azt fotózza le és (a készítés helyszínének megadásával) a képeket küldje el a [email protected] e-mail címre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Yettel: Az ünnepek alatt csökkent az SMS forgalom

vas jan 12 , 2025
Az internet és a tévé mára a kapcsolattartás és kikapcsolódás fő eszközeivé váltak. Különösen így van ez az ünnepi időszakban is, amikor videóhívással könnyedén elérhetővé válnak távoli szeretteink, vagy minőségi időt tölthet a család egy közösen választott karácsonyi film megnézésével. A Yettel idén is érdekes megállapításokra jutott az internethasználat és […]
Yettel karácsony

És még ez is...