A Startup Underground (SUU) a Magyar Innovációs Szövetséggel (MISZ) közösen rendezte meg április 20-án, a BME-n, a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda – Innovációs Laborjában az üzletiterv-író műhelytalálkozóját, amelynek a célja az volt, hogy minél több hazai csapat indulhasson az Intel Business Challenge Europe versenyén. Az eseményen részt vett Garay-Tóth János, a MISZ kommunikációs igazgatója is. Miskolczy Csaba, a SUU alapítójának köszöntője után Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója mutatta be az Intel Business Challenge Europe versenyt a fiatal érdeklődőknek. Majd Makra Zsoltot és Berecz Józsefet, a Docler, illetve a DBH Investments munkatársait hallgatták meg az üzletiterv-készítésről, a befektetői szempontokra helyezve elsősorban a hangsúlyt. Ezt követően pénzügyi feladatokat oldottak meg az egyetemisták, négy csoportban – írja a Magyar Innovációs Szövetség hírlevele.
Next Post
Ingyenes vírusirtók a Facebooktól
csü máj 3 , 2012
Öt internetes biztonsággal is foglalkozó vállalattal egyezett meg a Facebook, aminek a gyümölcsét a közösségi oldal felhasználói élvezhetik igazán. A bimbódzó barátságnak köszönhetően az érdeklődők öt vírusirtót próbálhatnak ki térítésmentesen – négyet fél évig, míg egyet örökre. A frissen indult Facebook Antivirus Marketplace-ről beszerezhető, időkorlátos szoftvereket a McAfee, a TrendMicro, […]

És még ez is...
-
2013. április 28.
Nem érdekelte a lányokat a Lányok napja
-
2014. február 9.
Felvételi: az intézményhez ragaszkodjunk, ne a szakhoz
-
2013. május 27.
Megújul az ECDL vizsga
-
2021. október 14.
IT-laborfejlesztés a Debreceni Egyetemen
-
2013. január 21.
„Szférák zenéje“ a BGF zalaegerszegi karán
-
2015. november 10.
A Siemens rendes: támogatja a hallgatókat