Úttörő: Csillebérc új szuperszámítógépet kap

colossus szerverMegszülettek az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika (EuroHPC) Közös Vállalkozás tavaly decemberben meghirdetett fejlesztési felhívásának támogatási döntései – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium. Magyarország egy húsz petaflops kapacitású szuperszámítógép kialakításához és működtetéséhez nyert el mintegy hatmilliárd forint forrást. Ez az összeg a projekt értékének és ötéves működtetése költségeinek több mint harmadát fedezi. A Wigner Fizikai Kutatóközpont csillebérci bázisán két-három éven belül épül meg a Levente elnevezésű csúcs-szuper számítógép. Németországban készül el Európa első „exa kapacitású” szuperszámítógépe, a Jupiter. A magyar Levente mellett másik három, hasonló kategóriájú eszköz létrejöttét segíti a program, ebben a körben a görög Daedalus, az ír CASPIr és a lengyel EHPCPL érdemelt még ki támogatást. A nyerteseknek az Európai Unióval egyeztetve kell lebonyolítaniuk a közbeszerzéseket. Az új HPC kapacitásnak legalább az EuroHPC forrásból finanszírozott hányadát elérhetővé kell tenniük az európai együttműködések számára.

A Kormány és az OTP együttműködik

„A nemzetközi szinten piacképes, újabb magyar technológiai és ipari fejlesztések alapfeltételeit teremtjük meg a nyáron részben elkészülő Komondorral, és a mostani döntéssel útjára induló Leventével. E beruházásoknak köszönhetően a hazai szuperszámítógépes infrastruktúra összes kapacitása a jelenlegi szint ötvenszeresére nő. A Kormány és az OTP együttműködése nyomán speciális képességeink egy mesterséges intelligenciára optimalizált géppel is gyarapodnak, amelynek első hardverelemeit tavasszal adtuk át. A Levente munkabírásával közel megegyező teljesítményű svájci berendezés az első huszonötbe fér be a naprakész világméretű rangsorban. Bár a fejlődés másutt is rendkívül gyors, az új kapacitásokkal a sereghajtók közül óvatos becsléssel akár a legjobb ötvenbe ugorhatunk előre. A fejlesztés jelentőségét növeli, hogy a szuperszámítógép moduláris technológiát használó felépítése a későbbiekben kvantumszámítógép csatlakoztatását is lehetővé teszi majd” — nyilatkozta Palkovics László technológiai és ipari miniszter.

A szuperszámítástechnika kulcsszerepet tölt be a globális versenyképesség biztosításában. Az Európai Unió ezt felismerve indított nagyszabású programot a közös és tagállami HPC képességek fejlesztésére. Az EuroHPC Közös Vállalkozás jelentős forrásokkal és koordinációval segíti az infrastruktúra korszerűsítését, a technológia széles körű alkalmazását.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nyomozó ügyészség: milyen Pegasus-botrány?

csü jún 16 , 2022
ShareTweetPinShareBűncselekmény hiányában megszüntette a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása miatt a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A feljelentés szerint a feljelentés lényege szerint egy mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására alkalmas kémprogram használatával jogellenesen figyelhettek meg számos magyar újságírót és ellenzéki közéleti személyt — olvasható a […]
Központi Nyomozó Főügyészség

És még ez is...